Veszprém: Mocsai szerint újabb nehéz időszak következik

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.03.09. 20:49
Címkék
Az MKB Veszprém szakvezetője szerint a címvédő spanyol Ciudad Realt leszámítva az összes lehetséges ellenféllel szemben 50 százalék esélye lett volna a Veszprémnek a továbbjutásra a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A probléma csak az, hogy a magyar bajnok éppen a spanyol gárdát kapta ellenfélül a bécsi sorsoláson.
„Nehéz megítélni, hogy a mi csoportunkban az első vagy a második hely-e a jobb, mert másodikként olyan német csapatok is utunkba kerülhettek volna, amelyeknek a játékstílusa fekszik nekünk. Az orosz és horvát ellenféllel szemben ötven százalék esélyünk lenne, a Ciudad Real azonban más kategória, többszörös BL-győztes” – kezdte az MTI-nek adott nyilatkozatát a veszprémiek szakvezetője, Mocsai Lajos.„Nem ismerünk olyat, hogy egy párharcot, vagy mérkőzést feladnánk, az viszont biztos, hogy Marian Cozma elvesztése után az erőinket feléltük, újra kell építkeznünk, és most ismét nehéz időszak következik. Szombaton jön a Szeged, aztán a Magyar Kupa négyes döntője, újra Bajnokok Ligája, és így megy majd május végéig, június elejéig” – tette hozzá Mocsai Lajos.Részleteket itt olvashat a sorsolásról!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
3 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
3 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
3 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik