LEN-kupa: jó eredményt ért el idegenben a Szeged

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.28. 18:42
Címkék
A Szeged döntetlent játszott az orosz Kazannyal a férfi vízilabdázók LEN-kupájának elődöntőjében.
A negyeddöntős párban a Honvédot a két meccs alapján kiejtő tatárföldi együttes jól kezdett, de a Szeged tartotta vele a lépést a nagyszünetig, illetve a harmadik negyed elején 7–5-re elhúzott a sorozat megnyerésére is esélyesnek ítélt orosz csapat. A Tisza-partiak azonban nem zuhantak össze, s előbb egyenlítettek, majd 10–8-ra fordítottak. A győzelem mégis elmaradt, mert – amint azt Juhász György szakosztályvezető a helyszínről elmondta – a hajrában megnyilvánult bírói nyomás következtében az utolsó pillanatban, emberelőnyből kiegyenlített a Kazany. Ezzel együtt nagyszerűen helytállt a magyar csapat, amely végig jól játszott, volt tartása, s a nehéz pillanatokat is kellő lelkierővel vészelte át, a végén pedig a hazaiak örülhettek, hogy döntetlenre tudták menteni a meccset. A március 21-i visszavágón, hasonló teljesítménnyel a Szeged kiharcolhatja a döntőbe jutást a második számú európai kupában.

LEN-KUPA

ELŐDÖNTŐ
Kazany (orosz)–Szeged 10–10

LEN-KUPA

ELŐDÖNTŐ
Kazany (orosz)–Szeged 10–10
Legfrissebb hírek

A Nyíregyházát nem zavarta, hogy hátrányba került, három góllal válaszolt a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
13 perce

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
22 perce

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban

Spanyol labdarúgás
23 perce

Lékó Péterrel és Rapport Richárddal megyünk az éremért a csapat Eb-n

Egyéb egyéni
27 perce

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
30 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
54 perce

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik