Magabiztos győzelemmel kezdte a középdöntőt a Győri Audi ETO

Vágólapra másolva!
2009.02.07. 19:17
Magabiztos, 35–31-es győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC a Krim Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájának középdöntőjében. A zöld-fehérek az első félidő második felét leszámítva végig irányítottak a mérkőzést, így sikerük teljesen megérdemelt. Folytatás jövő vasárnap, hazai pályán a Buducsnoszt ellen.
Mraviková Ljubljanában is a Győr egyik vezére volt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Mraviková Ljubljanában is a Győr egyik vezére volt
Mraviková Ljubljanában is a Győr egyik vezére volt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Mraviková Ljubljanában is a Győr egyik vezére volt

Szombaton délután folytatta szereplését a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában: Konkoly Csaba együttesére a középdöntő első mérkőzése várt. Az ellenfél pedig a két magyarral (Triffa Ágnes, Mörtel Renáta) felálló Krim Ljubljana együttese volt.

A találkozó előtt a győri játékosok alaposan elemezték a szlovén csapat játékát, és a kezdést elnézve nem volt hiába az alapos felkészülés. Az első négy percben ugyanis négy gólt dobott az ETO (Tomori kétszer, Mraviková és Görbicz egyszer-egyszer köszönt be), míg a hazaiak egyszer sem tudtak túljárni Pálinger eszén, így 4–0 volt az állás.

Időt is kért a Ljubljana szakmai stábja, és ezt követően megszületett az első hazai találat. Sőt, az első negyed óra vége felé közeledve egyre jobban magára talált a Krim, és a 17. percben már csak egy gól volt a győriek előnye.

Konkoly Csaba gyorsan időt is kért, de ez nem hozott nagy változást, ugyanis 11–11-nél egyenlítettek a szlovének. Sőt, 14–13-nál a vezetést is megszerezték, először a találkozó folyamán. Sokáig ugyanakkor nem örülhettek, ugyanis 15–15-ös döntetlennel ért véget az első félidő.

Az első negyedóra ismeretében csalódást keltő volt ez az eredmény, hiszen eleinte az ETO irányította a mérkőzést – sajnos a sok elhibázott ziccer megbosszulta magát, és magára talált a Ljubljana. Ha nincs Pálinger, lehet, hogy még a döntetlent sem sikerült volna tartani.

A második félidő ismét remekül indult győri szempontból, sőt, még jobban, mint az első játékrész. Akkor négygólos előnyt szerzett az ETO, a második félidő első öt percét pedig 6–1-re nyerték meg Görbiczék (21–16).

Szerencsére ezúttal nem következett be a törés a csapat játékában, és az utolsó tíz perc nyolcgólos győri előnnyel kezdődött. Ekkor már biztosra lehetett venni, hogy győzelemmel zárja a középdöntő első mérkőzését az ETO, csak a pontos végeredmény volt kérdéses.

Végül arra is választ kaptunk: a végén kicsit kiengedő Győr teljesen megérdemelten, 35–31-re verte meg a Krim Ljubljanát. Folytatás jövő vasárnap következik, ezúttal hazai pályán a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen.

NŐI KÉZILABDA BL

KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
KRIM MERCATOR–GYŐR 31–35 (15–15)
Ljubljana, 600 néző, Vezette: Buy, Pichon (franciák)
KRIM: Triffa – Golubic 6, Bodnieva 2, Lekic 10 (2), Vergeliuk-Strile 5, Mavsar, Oder 2, Csere: Stefanisin (kapus), Damnjanovic 3, Mörtel 1 (1), Varlec 1, Hrnjic 1, Zrnec
GYŐR: Pálinger – Mraviková 7, Hornyák 1, Görbicz 9 (3), Spiridon 3, Tomori 7, Vérten 2, Csere: Herr A. 1, Kovacsics 2 (1), Mayer 2, Deáki 1, Rotis-Nagy
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/4
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–4. 14. p.: 6–9. 24. p.: 12–12. 35. p.: 17–21. 43. p.: 21–27. 53. p.: 23–32

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Podravka Koprivnica (horvát)–Hypo Niederösterreich (osztrák) 30–31
Ikast (dán)–Viborg (dán) 24–38
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik