Kézilabda: Hajdu János júniusban távozhat a válogatott éléről

Vágólapra másolva!
2009.01.30. 20:56
Címkék
Júniusban, az Európa-bajnoki selejtezők után távozhat posztjáról Hajdu János, a világbajnoki hatodik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A szakvezető - aki egyben a szövetség szakmai igazgatója – az MTI-nek elmondta: júniusban lejár a szerződése, és szeretné a legjobb megoldást megtalálni mind a csapat, mind pedig maga számára.„A szakmai igazgatói poszt teljes embert kíván. Egy éve lettem a női kapitány, majd az olimpia után a férfi kapitány. Most, a vb után is jól jönne egy kis pihenő, ám folytatni kell a munkát a szövetségben, rengeteg a teendő. Először a vb végéig vállaltam a férfi kapitányi munkát, ám a szövetségben megkértek, az Eb-selejtezőig mindenképpen maradjak. Nem tudom, meddig lehetne bírni a kettős munkát" – fogalmazott. „A csapatban sok van, szinte biztos, hogy ott leszünk a jövő évi Eb-n, és ott kellemes meglepetést okozhatunk" – tette hozzá Hajdu János.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
2 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
3 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
3 órája
Ezek is érdekelhetik