A Dunaferr női és férfi kézilabda-csapatánál is bemutatták az új edzőt: a férfiaknál Imre Vilmost Kiss Szilárd váltja, de előbbi sem távozik a klubtól, a női együttes kispadján ül le Kovács Péter helyére.

Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére

Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére
"Olyan személyt kerestünk, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik és a legjobb hazai szakemberek egyike. A jövőben az eddigieknél is jobb eredményt várunk. Ez alatt azt értem, hogy szeretnénk még jobban megközelíteni, ha lehet felülmúlni játéktudásban és eredményességben az előttünk végzett két riválist, a Szegedet és a Veszprémet" - indokolta a döntést Kolics János szakosztály-igazgató.
Imre Vilmos, az eddigi szakvezető sem távolodik el a klubtól, ő továbbra is edző marad, de a következő szezontól a hölgyek felkészítését irányítja. Vele három évre szerződött a klub.
Imre Vilmossal kölcsönösen jól ismerjük egymást, hiszen csapataink évek óta egy helyszínen, egymást váltva edzenek, játszanak. Szeretnénk, ha hasonlóan színvonalas munkát végezne, mint tette azt a férfi szakágban. Átalakuló együttesünknek éppen olyan szakmailag és pedagógusként is kiváló tulajdonságokkal rendelkező szakvezetőre van szüksége, mint Vili – fogalmazott a döntés indokaival kapcsolatban Sáriné Kocsis Erzsébet, a Dunaferr társügyvezetője.
Kovács Péterrel a múlt hét közepén bontott szerződést a klub közös megegyezéssel.
Legfrissebb hírek

Radulovics Bojana, a többszörösen megkoronázott gólkirálynő
Kézilabda
2023.03.25. 10:06

Női U20-as kézi-vb: 41 góllal vertük meg az amerikaiakat
Kézilabda
2022.06.24. 18:31

Férfi röplabda Extraliga: idegenben nyert a Kaposvár
Röplabda
2021.01.30. 19:14
Ezek is érdekelhetik