"Örüljetek lengyelek, ne sírjatok!"

Vágólapra másolva!
2007.02.05. 13:01
„Én biztosan nem vagyok szomorú, hogy világbajnoki ezüstérmes lettem. S akár többször is megismétlem: örüljetek lengyelek a második helynek, s nem sírjatok! – jelentette ki Grzegorz Tkaczyk, a németországi vb-n ezüstérmes lengyel férfi kézilabda-válogatott 26 éves játékosa. A rutinos klasszis véleménye azonban egyelőre még nem nevezhető általános „hangulatjelentésnek”, a fehér-piros nemzeti együttes tagjainak többsége ugyanis sajnálja a vasárnapi fináléban elszalasztott lehetőséget.
Reuters
Reuters

Pontosabb játékkal ugyanis talán meglephették volna a rendkívül magabiztos, s a vehemens szurkolótábor bíztatását is élvező vendéglátókat.

„Dühös vagyok. A németek egyáltalán nem játszottak kiemelkedően. Mi nyújtottunk szerény teljesítményt” – vélekedett Marcin Lijewski.

„A németek megérdemelten nyertek. Elemi hibákat vétettük, az ellenfelünk gyorsan elhúzott, s ezzel szinte el is dőlt a finálé. Mit tegyünk, ilyen a sport” – tette hozzá Tkaczyk.

Bogdan Venta, a lengyelek 46 éves szövetségi kapitánya szintén nem titkolta, csalódott a mutatott játék miatt.

„Fejben buktuk el a döntőt” – jelentette ki röviden, de lényegre törően az egykori kiváló játékos, majd hozzátette: - Nagyon sok szép eredményt értünk el a világbajnokságon. Sikeresen szerepeltünk ezen a tornán.”

Marcin Lijewski szerint a világbajnokság meglepetéscsapat éppen a legfontosabb találkozóan múlta alul önmagát.

„Ez volt a leggyengébb mérkőzésünk ebben a szezonban. Nem lenne kifogásom, ha olyan izgalmas találkozón buktunk volna el, mint amilyeneket előtte megnyertünk” – jegyezte meg Lijewski.

A 31 éves Marcin Jurasik volt talán a legdühösebb a lefújás után, nem is titkolja, többre vágyott:
„Vereségünk legfőbb oka, hogy nem volt jó a csapatjátékunk. Támadásban és védekezésben is sok hibát követtünk el. Bocsánatot kérek, mert három kulcsfontosságú helyzetben is elveszítettem a labdát. Szégyellem magam…” – mondta a tapasztalt klasszis.

A lengyel válogatott hétfőn a kora délutáni órákban, a Lech Kaczynski miniszterelnök által „küldött” különrepülővel érkezett Varsóba, s a drukkerek forró fogadtatásban részesítették a hősöket. A kormányfő 16 órakor fogadja a csapat játékosait és vezetőit, akik után a Torwar nevű sportcsarnokban találkoznak a szurkolókkal.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi: Bogdan Wenta marad a Szeged BL-riválisánál

Kézilabda
2013.03.02. 16:33

Férfi kézilabda-vb: A magyaroknak voltak tartalékaik - Wenta

Kézilabda
2011.01.29. 08:29

Mayer-Vorfelder: A két köztársasági elnök győzte meg a vb-tagokat

Minden más foci
2007.04.23. 15:04

Visszafogottan reménykedő lengyelek és ukránok, Cardiffban a két államfő

Magyar válogatott
2007.04.17. 10:45

Lengyelországban újabb nemzeti hősök születtek

Kézilabda
2007.02.02. 08:55
Ezek is érdekelhetik