Junior vb-selejtező: egy csapat jut tovább

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2005.03.24. 23:02
Címkék
A Csehországban augusztus 1. és 14. között megrendezendő női junior-világbajnokságra selejtezőn juthat ki a magyar korosztályos válogatott. Mátéfi Eszter és Szarka Éva edző együttese péntektől vasárnapig Berlinben - sorrendben - a német, a szlovén és a moldovai csapattal mérkőzik, és a csoportból az első helyezett jut tovább. A mieink a legutóbbi macedóniai vb-n (2003) ezüstérmet nyertek."Előzetes puhatolózásaink alapján a németek tűnnek a legveszélyesebb vetélytársnak, bár a juniorkorosztályban nehéz az erőviszonyokat pontosan felmérni - vélekedett Mátéfi Eszter. - Kolléganőmmel, Szarka Évával együtt azt kértük a csapattól, hogy egyik ellenfelét se becsülje le, mert az megbosszulhatja magát. A héten tesztmérkőzést játszottunk a Dunaferr felnőttcsapatával, és az ott látottak alapján derűlátóak vagyunk. A németeket tavaly két felkészülési mérkőzésen is legyőztük, de a selejtező nyilván egészen más hangulatú és hőfokú lesz, mint azok a találkozók. Csapatunk jól együtt van, kulcsjátékosaink zöme az NB I-ben éles csatákban edződött, sőt olykor fontos szerepet is játszott. Sokat várunk Tápaitól, Bóditól, Juhásztól, Baloghtól, Tomoritól, Kampertől és persze Triffa kapustól."A magyarok tegnap utaztak el Berlinbe. Csapatvezetőjük, Vanyus Attila csak ennyit mondott az esélyekről: "Nagyos sok fiatal tehetségből áll a keret, amely ezen a héten Dunaújvárosban gyakorolt. Remélem, Berlinben is kitesznek magukért a lányok, s augusztusban Csehországban is sok örömet szereznek."Legjobbjaink két hete Jicinben (Csehország) hatcsapatos nemzetközi tornán mérték fel, hol tartanak, s négy győzelmet aratva a második helyen zártak. A dánokkal vívott, döntőnek minősíthető találkozón négy góllal kaptak ki.A magyar keret

Kapusok: Triffa Ágnes (UNIQA-Vasas, 34-szeres juniorválogatott, 1 gól), Király Annamária (DVSC, 17/0), Hoffmann Kitti (Bp. Kőbánya-Spartacus, 44/0). Mezőnyjátékosok: Tomori Zsuzsanna (UNIQA-Vasas, 29/133), Juhász Gabriella (Győri Graboplast ETO KC, 48/111), Szamoránsky Piroska (Győr, 4/6), Bódi Bernadett (Győr, 60/238), Temes Bernadett (Győr, 38/90), Belső Anett (Győr, 32/55), Kamper Olívia (FTC, 42/146), Sütő Edina (DVSC, 40/55), Csáki Viktória (DVSC, 21/51), Sopronyi Anett (DVSC, 23/48), Tápai Szabina (Cornexi-Alcoa, 43/144), Gerstmár Renáta (Dunaferr NK, 23/63), Balogh Barbara (Dunaferr, 32/52). Edző: Mátéfi Eszter, Szarka Éva

A program

Péntek: Szlovénia-Moldova, 16 óra, Németország-Magyarország, 18
Szombat: Magyarország-Szlovénia, 16, Németország-Moldova, 18
Vasárnap: Magyarország-Moldova, 10 Németország-Szlovénia, 12
Legfrissebb hírek

NB I: Nyíregyháza–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
3 perce

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
4 perce

Superliga: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj

Minden más foci
22 perce

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
1 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
1 órája

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
1 órája

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
2 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik