Komáromi Ákos: 60

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2004.11.13. 22:42
Címkék
A magyar kézilabdasport egyik leg(el)ismertebb edzője Komáromi Ákos vasárnap ünnepli hatvanadik születésnapját. A szakember több mint négy évtizede kötötte össze életét a sportággal. A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvároson kezdett edzősködni 1963-ban. Hat esztendővel később Dunaújvárosba költözött, ahol sportiskolásokkal foglalkozott és a férfiegyüttest irányította. Új időszámítás kezdődött számára 1981-ben, amikor is visszatért a Hajdúságba és a DMVSC (később DVSC) mestere lett. Hosszadalmas lenne felsorolni sikereit, így csak a legnagyobbakat ragadjuk ki: 1987-ben bajnokságot nyert a Lokival, és ötször hódították el tanítványaival a Magyar (Népköztársasági) Kupát. (Hozzáértését bizonyítandó - egy egyéves kitérő eredményeként - az Elektromos férfigárdáját is bajnoki címre vezette.) A debreceniek állandó szereplők voltak a nemzetközi porondon. A DVSC kétszer nyert EHF-kupát. Ekkor ugyan már Köstner Vilmos "fényesítgette" az aranycsapatot, ám szakosztály- igazgatóként Komáromi Ákos is részese lehetett a klub legnagyobb diadalainak. Rá akkor is lehetett számítani, amikor komoly anyagi gondok miatt veszélybe került az együttes sorsa: a kézilabda-kft. ügyvezetőjeként igyekezett megteremteni a biztos hátteret. Mostanság viszont ritkábban bukkan fel a Loki háza táján. "Ami tény: szombattól hivatalosan is nyugdíjas vagyok - mondta Komáromi Ákos. - Jó erőben érzem magam, s ha a DVSC-nél számítanának rám, szívesen dolgoznék, hiszen azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy érzelmileg mennyire kötődöm a Lokihoz. Ugyan több helyről is megkerestek, én nem akarok kimozdulni Debrecenből. Vágyom a családom közelségére, s ha nem a sportban, akkor majd az üzleti életben próbálok a jövőben boldogulni."
Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
5 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
6 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
10 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
34 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
58 perce

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
59 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik