Karanténban a Podgorica

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.03.10. 21:41
Címkék
A Dunaferr női BL-ellenfele a negyeddöntőben (március 14. és 20.) a montenegrói Buducsnoszt Monet Podgorica lesz, amely megszerezte a DIN Nis és a válogatott átlövőjét, Knezsevicset, majd a Szerb-montenegrói Kupa döntőjében váratlanul kikapott (2726) a Nistől.
Pedig a két csapat között óriási a különbség még úgy is, hogy Podgorica edzője, az orosz Alekszandr Panov (a macedón Kometal Szkopjével már nyert BL-t) ráadásul nem jelölte a csapatba négy legjobb játékosát – Bulatovics, Szavics, Puchacz és Jeraminok -, míg Milicskovics a kispadról nézte végig a meccset. Szóval elég furcsán alakult a végeredmény, s a DIN először nyert országos trófeát a klub 35 éves történetében. A podgoricaiak közül Damjanac (8 gól) és Vámos Boglárka (6) volt a legeredményesebb.Nagyon úgy tűnt, hogy a kupa elnyerése is beleszámított Knezsevics átigazolási díjába, és Panov edző nem is nyilatkozott a mérkőzés után, hanem a pályaedzője Dragan Adzsics mondta el: "Pihentettük a legjobbjainkat, mert a Dunaferr elleni találkozó sokkal fontosabb".A történtek miatt a média óriási botrányt robbantott ki, és a szerb szövetség vizsgálatot rendelt el, miközben mossa kezeit. A lapok a szerb-montenegrói szövetség elnökét, Rade Djurdjicsot támadják, egyebek között azért, mert a kupadöntő ellenőre az ő 23 éves fia, Milos volt.A Buducsnoszt edzője ezek után karanténba vezényelte csapatát, azaz a lányok a Dunaferr elleni vasárnapi mérkőzésig nem érintkezhetnek a külvilággal.A játékosokról: a csapatkapitány Maja Bulatovics kezéről levették a gipszet (jobb csuklója sérült meg), és elkezdett gyakorolni; a védőspecialista Dragica Milicskovics bal térde annyira javult, hogy két napja edzhet a többiekkel. Panov edző tehát vélhetően a legjobb csapatával lép fel a Dunaferr ellen, 6000 néző szurkol majd tanítványainak. Az újvárosi Radulovicsot a montenegróiak tisztelik és tőle tartanak a leginkább, de ugyanakkor szimpatizálnak is a magyar válogatott vb-gólkirálynő átlövőjével.A két csapat négy évvel találkozott egymással, szintén a BL-negyeddöntőjében, és akkor a podgoricaiak jutottak tovább, miután Dunaújvárosban döntetlent (33–33) játszottak a 15 gólt szerző Maja Bulatovics vezérletével, a visszavágón a Moracsa-csarnokban pedig 27–25-re nyertek. "Bevallom, én éppen a Dunaferrt szerettem volna ellenfélnek kapni, ellene jó esélyeink vannak a továbbjutásra, még úgy is, ha a visszavágót Magyarországon játsszuk" – mondta a válogatott Dragica Milicskovics.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik