Továbbjutott a Fotex

KIRÁLY FERENCKIRÁLY FERENC
Vágólapra másolva!
2003.11.15. 23:34
Címkék
Lengyel góllal kezdődött a találkozó, ám utána a vendégek átvették a játék irányítását. A folytatásban gólözön zúdult a pályára, a csapatok kevés figyelmet fordítottak a védekezésre, néha töltés nélkül tüzeltek a játékosok.
Ez a furcsa versenyfutás számtalan gólt eredményezett, s Zdravko Zovko bármennyire szerette volna kikapcsoltatni Bieleckit, ez nem sikerült, ugyanis a hórihorgas játékos az első húsz percben hét gólt szerzett. A horvát szakvezető később lecserélte Sterbiket, Fazekast küldte helyére. A veszprémi csapat fantasztikus rajtot vett a szünet után, rögtön gólokkal húzott el ellenfelétől, amiben szerepet játszott az is, hogy a visszatért Sterbik ziccereket hárított. Nikolics nagyon nehéz helyzetben volt a lengyel védőfalban, ettől függetlenül jól csinált helyet a lövőknek, fontos pillanatokban szerzett gólt, vagy ha nem sikerült kapuba találnia, büntetőt harcolt ki. Az első félidőben szenzációsan játszó Bielecki a 40. perctől kezdte elveszíteni a fonalat, két büntetőt is elhibázott egymás után és több lövése is célt tévesztett. Lendületbe jött a Fotex, Dzomba, Lazarov, Buday és Nikolics egyéni alakításaival fokozatosan húzott el ellenfelétől.A veszprémiek továbbra is százszázalékosak, s négy forduló után már biztos továbbjutók.

Mestermérleg
Daniel Waszkiewicz:
– Az első félidőben jól tartottuk magunkat, többször is megleptük rutinos ellenfelünket, csakhogy a veszprémieknél nem véletlenül játszik ennyi világsztár. Fordulás után több játékosukkal sem tudtunk mit kezdeni, többször lerohantak bennünket.
Zdravko Zovko: – Az elején fegyelmezetlenül játszottunk, ebben a játékrészben a Kielce igazolta hogy jó csapat. A szünetben elbeszélgettem a játékosaimmal, s mint az eredmény is mutatja helyretettünk bizonyos dolgokat, fokoztuk a tempót, ami a Kielcének túl erős volt. Magam sem számítottam arra, hogy ilyen nagy különbséggel sikerül győznünk.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
2 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
3 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
3 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik