Kész a forgatókönyv

Vágólapra másolva!
2003.11.06. 21:35
Címkék
Az MKSZ elnöksége a tatai edzőtáborban tartott ülésén befejezte a november 11-re összehívott rendkívüli küldöttgyűlés előkészítését, valamint pontosította a forgatókönyvét. A kongresszuson új elnököt, alelnököt és egy elnökségi tagot fognak választani a küldöttek, akik a jelölőbizottságnak már leadták javaslataikat. Az elnöki posztra Kiss Istvánt, a jelenlegi tiszteletbeli elnököt, az alelnöki tisztségre pedig Vass Sándort, volt szövetségi kapitányt jelölték a legtöbben. Az elnökség meghallgatta Komárom-Esztergom megye szövetségének beszámolóját, majd tárgyalt a tatai edzőtábor és az MKSZ együttműködéséről.
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
6 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
38 perce

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
47 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
49 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
52 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce
Ezek is érdekelhetik