Sétameccs Boszniában

KIRÁLY FERENCKIRÁLY FERENC
Vágólapra másolva!
2003.10.12. 22:19
Címkék
Nagy reményekkel, de sérülésektől tizedelten utazott a bosnyák fővárosba a magyar bajnok. A találkozót az 1984-es téli olimpiára épített, ma már kissé lelakott jégcsarnokban rendezték meg, ott 8000 néző fért volna el, de közel sem voltak zsúfoltak a lelátók. Jól lehetett hallani a mintegy száz veszprémi szurkoló kórusát.
Az idegenlégiós nélküli BL-újonc Boszna Szarajevo hazája bajnokságában a második helyen áll, és nagyon szeretett volna sikeresen debütálni az európai kupában. Ebben azért reménykedhetett Kasim Kamenica, a szlovén Prule és a horvát Badel Zagreb egykori mestere, valamint a hazai csapat, mert a Fotexben nem léphetett pályára a sérült Pérez, Díaz és Gál, valamint Bartók és Tóth egészségi állapota sem volt százszázalékos.
"Jól ismerjük a Veszprémet, mert videofelvételekről elemeztük a játékát – mondta a hazaiak mestere. – Az átlövői a legveszélyesebbek, ezért főleg őket kell semlegesítenünk.”
A vendégek edzője, Zdravko Zovko röviden csak annyit mondott a találkozó előtt, hogy a Fotexnek mindig és mindenütt a győzelem a célja, és a legfontosabb az lesz Szarajevóban, hogy a Veszprém a saját elképzeléseit megvalósítsa, valamint ne engedje érvényesülni a hazaiak akaratát.
A veszprémi szurkolók kórusától zengett a hatalmas csarnok, amikor elkezdődött a csata, és a folytatásban is a Fotex-hívek ünnepeltek, mégpedig teljes joggal. A világbajnok Dzomba gólját Goluza, Lazarov, Buday és Pásztor találatai követték, majd a Szarajevo első gólját a 9. percben láttuk, ezt Malagics szerezte (1–7). A Fotexben Sterbik fantasztikusan védett, ő volt a gárda vezéregyénisége, és az sem túlzás, ha azt állítjuk, a mezőny legjobbja címet is kiérdemelte. A hazaiaknak viszont gondjuk volt a kapusukkal, ezért lecserélték, de ettől semmit sem változott a küzdelem összképe (6–14). A Szarajevo emberelőnyben kínai figurából lőtt gólt, mintegy érzékeltetve, hogy a gyenge kezdés ellenére tud ezt-azt a játékból.

Sterbik Árpádnak, a Fotex világklasszis kapusának Szarajevóban is kijött a lépés (Fotó: Árvai Károly)
Sterbik Árpádnak, a Fotex világklasszis kapusának Szarajevóban is kijött a lépés (Fotó: Árvai Károly)
Sterbik Árpádnak, a Fotex világklasszis kapusának Szarajevóban is kijött a lépés (Fotó: Árvai Károly)
Pásztor és Lazarov mellett Buday és Zsigmond is csillogott-villogott támadásban, miközben Sterbik dolgát megkönnyítette Nikolics és Csoknyai erőszakos, mozgékony védekezése. A világbajnok Goluza kezében volt a karmesteri pálca, Dzomba találatával pedig már tízgólos lett a különbség (8–18). Az első félidő végén gyakorlatilag eldőlni látszott a két pont sorsa.
A folytatásban fokozatosan edzőmérkőzéssé szelídült a BL-csata, és a veszprémiek között több időt tölthettek a pályán a cserejátékosok. Cseppnyi izgalom sem keveredett a sportszerű találkozóba, és a vendégszurkolók legfeljebb azt élvezhették, hogy külön gólpárbajt vívtak egymással a magyar bajnokcsapat sztárjai (15–30). Élt a lehetőséggel Gulyás és Iváncsik, aki látványos találatokkal örvendeztette meg a veszprémi szurkolókat és csapattársait. Zsigmond trükkös gólját tanítani lehetne, akárcsak azt, miként céloz és talál Dzomba, valamint Buday. Sahinovics olykor válaszolt ugyan a veszprémi találatokra, de egy fecske nem csinált nyarat Szarajevóban. Az első – és utolsó – veszprémi büntetőt Dzomba az 58. percben lőtte.
Ekkor már hangosan zengett a teremben a "Szép volt, fiúk!”, és a vendégörömöt a sorozatban lőtt három hazai gól sem rontotta el. A végén a saját maga diktálta tempót visszafogó Fotex KCV könnyed, látványos játékkal nyerte meg csoportjában az első találkozót. A második fordulóban, október 18-án, szombaton az otthonában pontot vesztő lengyel Kielce lesz Zdravko Zovko mester remek formában levő együttesének vendége.

Mestermérleg
Kaszim Kamenica:
– Tudtuk jól, hogy a magyar bajnok csoportunk toronymagas favoritja, éppen ezért nem számítottunk könnyű mérkőzésre ellene. Zovko kollégám aprólékos munkával négy éve építgeti csapatát, így a veszprémiek nem véletlenül voltak korábban BL-döntősök, legutóbb pedig elődöntősök. Próbáltunk fogásokat keresni rajtuk, ez nem sikerült. Világklasszis teljesítményt nyújtott Sterbik. Negyedóra alatt eldőlt a találkozó.
Zdravko Zovko: – Továbbra is tartom, hogy a Boszna jó csapat, ám ma sokkal jobban játszottunk nála, s úgy gondolom, hogy remekül kielemeztük a játékát előzetesen. Ez pedig nagyon sokat segített. Valamennyi játékosomban lobogott a harci tűz, az elszántság. Csapatom határozottabb volt, főleg védekezésben nyújtott kimagasló teljesítményt, és nem szabad megfeledkeznem a zseniálisan védő Sterbikről sem.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik