Nem maradtak kérdések

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2003.10.12. 22:14
Címkék
Egy orrfújás, aztán egy utolsó fogadalom a Fradi-sálat szorongatva  a zsebkendő Németh András sportosan elegáns zakójába, a szintúgy gondosan összehajtogatott ereklye a kispadra kerül , majd következhet az újjáalakult Ferencváros első európai kupamérkőzése.
A lelátón a mintegy száz fiatalembert tömörítő B-közép énekli, hogy: "…Száz kislány csak egy gólra vár”, amikor megszületik az első találat. Apró szépséghiba, hogy azt az Arta játékosa, Parckova szerzi. A Szőke és Káldi személyében magyarokat, valamint bolgárokat, s oroszokat is felvonultató görög együttes mindennel számolt (nem titkoltan, még a továbbjutással is), csak Kocsikkal nem. Az első játékrész felénél 8–8 az állás. (Csak zárójelben jegyezzük meg, holott egy kolumnát is megérne, hogy az FTC 15 perces terméséből hatot Kocsik vállalt.) De szóljunk elismerőleg a bravúrosan védő Sugárról, a beállósként parádézó Uhrakováról, a szigorú védő létére okos gólt szerző Kovácsról, na meg Kirsnerről, aki a félidő végén kétszer is villant. A fenti "dicsőséglistán” azért nem szorítottunk helyet Tóthnak, mert ő a második félidőben alkotott maradandót. Tudni érdemes róla, nemrég az orrát törte – egy ökölvívó egy hónapot hagyna ki ilyen sérülés után –, s egy hetet sem pihent. Kapott védőmaszkot, ám azt sem vette fel, mondván, zavarja játék közben. Ô tudja. No meg azt is tudja, amit egy átlövőnek kell. Pontosan lőni, jobbról, balról, középről, fentről, lentről, közelről, távolról; 24–14-nél éppen az ő bombájával alakul ki először a tízgólos differencia. A publikum veszi a lapot, rászámol az Artára. A házi góllövőversenyt Kocsik nyeri Mraviková és Tóth előtt.

Tóth Tímea (11) törött orral is maradandót alkotott az Arta elleni BL-selejtezôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Tóth Tímea (11) törött orral is maradandót alkotott az Arta elleni BL-selejtezôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Tóth Tímea (11) törött orral is maradandót alkotott az Arta elleni BL-selejtezôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy a BL-selejtező szombati, formaságnak tűnő visszavágójára a Ferencváros megnyugtató előnnyel utazhat. Ráadásul a kabalasál is a hölgyek útitársa lesz…

Mestermérleg
Németh András:
– Az eredmény elfogadható, de a mérkőzés nehezebb volt, mint amire számítottam. Időszakonként azonban egy-egy jó teljesítmény vitte a együttesünket. A néha nagyon indolens csapat ellen idegenben nehéz feladat elé nézünk.

Mihail Akszenov: – Nagyon profin játszott az FTC, és megérdemelten győzött. Nekünk még sokat kell dolgoznunk.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
13 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
31 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
47 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik