Díaz Ivo: három hét pihenő

Vágólapra másolva!
2003.10.08. 22:58
Címkék
Most már több mint balszerencse, ami a Fotex KC Veszprém háza táján történik. A hármas bokaszalag-szakadást szenvedő Pérez Carlos után a másik kubai-magyar, Díaz Ivo is kidőlt a sorból.
A válogatott irányító-átlövő a portugáliai világbajnokság gólkirályának műtétje után még fogadkozott, mindent megtesz azért, hogy megfelelően tudja helyettesíteni csapattársát a vasárnap délutáni, szarajevói Bajnokok Ligája-csatában. Nos, erre vajmi kevés esélye van, hiszen a kedd esti edzésen Díaz is súlyos sérülést szenvedett. "Már az egymás elleni játéknál tartottunk, amikor az egyik támadás végén valamelyik játékostársam olyan balszerencsésen védekezett ellenem, hogy eltörött az orsócsontom fejecse – mondta kissé szomorúan a játékos. – Ami jó a rosszban, hogy a csont nem mozdult el. Így nincs szükség sem műtétre, sem gipszkötésre. Viszont doktor Csordás József csapatorvos három hét kézilabdamentes pihenőt rendelt el. Hihetetlen az a pechszéria, ami bennünket sújt az elmúlt években. Az elmúlt szezonban is hat kézilabdázónk hagyott ki sérülés miatt hosszú heteket. Most még csak néhány forduló telt el, de Gál és Pérez is feküdt már a műtőasztalon, és majdnem én is odakerültem.” A gondokat tovább szaporítja, hogy Buday Dániel bokája is rakoncátlankodik. A BL-nyitány előtt tehát nincs könnyű helyzetben Zdravko Zovko vezetőedző és segítője, Csonti Rudolf.A témához kiegészítésképpen:Pérez Carlos nem pótolhatóPérez Carlos nem pótolható
Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
27 perce

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
52 perce

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
1 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
1 órája

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
1 órája

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
1 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik