Radulovics jobb, mint valaha

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.09.06. 21:36
Címkék
A bajnoki felkészülés hajrájában Bad Urachban vett részt nemzetközi tornán a Dunaferr női együttese. Az európai élmezőny több tagját felvonultató németországi megméretésen korábban kétszer is döntős volt a Dunaferr, ezúttal azonban be kellett érnie az ötödik hellyel.
A vártnál gyengébb szereplés érthetően feszültséget váltott ki az csapaton belül. A játékosok a bajnoki rajton mindenképpen igazolni akarták, hogy csak pillanatnyi kisiklás volt a Bad Urach-i betlizés.A hevesen izzó bizonyítási vágynak a vendég Cornexi látta kárát (35–24) pénteken a Dunaferr-csarnokban.A mérkőzés előtt a németországi torna tapasztalatait taglalva Kiss Szilárd vezetőedző arról is beszélt, mennyire megnőtt a hálóőrök szerepe. Pálinger Katalin pénteken a legreménytelenebb helyzetekben is gyakran hárított. Bravúrok garmadájával kápráztatta el a közönséget. "Mindkét csapat idegesen kezdte a mérkőzést, szerencsére ebből a helyzetből mi lábaltunk ki hamarabb. Egy idő után kicsit megnyugodtunk, lövéseink pontosabbakká váltak, növekedett védekezésünk agresszivitása, és ezek a változások már sokadszor vezettek eredményre. Ismét egységesnek bizonyult csapatunk csakúgy, mint az elmúlt bajnokság során. Remélem, így lesz a folytatásban is. Védéseimnél nagy segítséget kaptam társaimtól, de még lehet jobb is a teljesítményem” – értékelt szerényen a sokadszor világklasszis teljesítményt nyújtó válogatott játékos. Ahogy Pálinger is említette, pénteken a Dunaferr mindent megtett a sikerért. Ferling Bernadett végig precízen irányított, biztos kézzel lőtt. Pigniczki Krisztina a megszokott intenzív védekezése mellett gólokkal is jeleskedett. Nagy Ivett a hajrában lendült bele igazán. Bohus Bea, Kindl Gabriella és Oblisz Anita a gólhelyzetek előkészítésében és a védekezésben jeleskedett, Bulath Anita sistergő bombákkal ostromolta a fehérvári kaput.Akit pedig mindenki előtt kellett volna dicsérni, Radulovics Bojana. A szülési szabadsága miatti másfél éves kihagyása alatt sokan tették fel a kérdést, vajon visszanyeri-e régi formáját, lesz-e benne kellő akaraterő, hogy végigszenvedje a felkészülés gyötrelmes heteit. Amikor azután régi, jó szokásához híven az első hétméteresnél lövőcseleivel leültette a kapust, amikor első átlövése a bal felső sarokba talált, már mindenki látta: az igazi Radulovics tért vissza, ráadásul a játéka letisztult, kerüli a fölösleges kockázatot. Radulovics szervezi is a játékot, irányítja a fiatalabbakat, s ha kell, labdát szerez, időnként védekezik is. A legszembetűnőbb, ahogy társait helyzetbe hozza. Varázslatos átadásai a legjobb ütemben, pontosan érkeznek társaihoz, éppen ahhoz, akire az ellenfél a legkevésbé számít. Erővel is bírta a pénteki mérkőzést, láthatóan roppantul élvezte a játékot, a sikert. "Nagyon izgultam, de hála Istennek sikerült a visszatérés. Nagyon köszönöm társaim és edzőim segítségét, meg közönségünk buzdítását, nélkülük ez nem ment volna” – mondta hálásan a válogatottba is visszavárt Radulovics. A dunaújvárosiak mestere kellő higgadtsággal értékelte a szándékai szerint alakult találkozót. "A bajnoki rajtnál szinte megszokott idegesség eleinte mindkét csapat teljesítményét lerontotta – fogalmazott Kiss Szilárd. – Az első félidő hajrájában azonban fergeteges tempóra tudtunk váltani, s ez nekünk kedvezett, ekkor már jobban érvényesült az akaratunk. Fontos mérkőzést nyertünk, és ez egészséges önbizalmat adhat, amire nagy szükségünk lesz szerdán Debrecenben, majd jövő vasárnap idehaza a Győr ellen.”Az átalakított Cornexi csak az első félidő derekáig állta a sarat, majd Farkas József edző tanítványai csak elvétve tudták felvenni a versenyt a hazaiakkal. A mester maga is sajnálkozott, hogy lányai nem tudtak eredményesebben támadni a bajnok otthonában.A találkozó után a fehérvári Siti Bea arról beszélt, hogy a Dunaferr váltott védekezésére csapata nem tudott jól reagálni. "Pedig gyakoroltunk, tudtuk, mit kellene tennünk – vélekedett a klasszis irányító. – Pálinger a védelemmel összhangban, nagyon jól védett, a gyors indításokból pedig sorra lőtte góljait egykori csapatom.”Kulcsár Anita, a fehérváriak másik válogatott csillaga úgy látta, hogy az első félidőben kiegyenlített csata zajlott. "Csak az utolsó percekben tudott elhúzni a Dunaferr – emlékezett. – A második félidőt jobban kezdtük, ám több fölösleges kiállításunk miatt fokozatosan elhúzott a lehetőségeit maximálisan kihasználó Dunaújváros, amely elsősorban lerohanásaival tudott szétzilálni bennünket.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik