Miskolcon újra kezdjük

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.07.30. 22:51
Címkék
Jó választás volt Tiszaújvárosban rendezni a vb-felkészülést segítő összecsapást, ugyanis határtalanul lelkes közönség buzdította a magyar gárdát. A válogatott augusztus 8-áig marad a minden igényt kielégítő sportcentrumban, és hogy sok még a teendő, azt leszűrhették a szakvezetők, de a publikum is.
A mieink eladott labdákkal, a dél-koreaiak viszont gólokkal kezdtek. A vendégeknek a kapufa is többször segített, így szinte percek alatt négygólos előnyre tettek szert. Lovászéknak nem ízlett a villámgyors játék, hiszen a leindításokból rendre eredményesek voltak a dél-koreaiak, akik bátran vállalkoztak távoli átlövésekre is, ráadásul energikusabban, fürgébben játszottak. A magyarok pontatlanul kézilabdáztak, látszott, hogy a felkészülés kezdetén járnak. Az ázsiaiak messze kitolták a kapujuktól a védekezést, és azonnal lecsaptak a kósza labdákra, míg a másik oldalon súlyos gondok mutatkoztak az irányzékkal.
A szünet után frissített Mocsai Lajos, és előbb Nagy Ivett, majd Tóth Tímea faragott a hátrányból, de nem volt ok az örömre, mert néhány labdalopás után visszaállt az addigi rend. A dél-koreaiak több esetben is hárman-négyen tisztán roboghattak a magyar kapu felé, és tetemesre növelték előnyüket. A magyar csapat játéka továbbra is döcögött, és az orosz "vendégkapus”, Sirina sem tudta megakadályozni a megérdemelt ázsiai sikert. Csütörtökön Miskolcon (18 óra, tv: M2) újra kezdhet, vagyis viszszavághat a Mocsai-csapat a kellemetlen fiaskóért.

Mestermérleg
Mocsai Lajos:
– A két félidőben két összeállításban szerepeltünk, ugyanis mindenkinek szerettem volna lehetőséget adni. Május vége óta ez volt az első mérkőzésünk, és látszott, hogy hétfőtől napi hat órát edzünk. Rendkívül lassan kombináltunk, baj volt a lábmunkánkkal és a kombinatív, kreatív játék is hiányzott.
Kim Gap Szu: – Ezúttal más taktikát választottunk, mint a klubcsapatok ellen. Inkább taktikánk új elemeit igyekeztünk gyakorolni. Jót tett a félnapos pihenő, a korábbinál sokkal jobban játszott csapatom.

Orosz kapussal

Irina Sirina orosz állampolgár. Ha beáll a magyar válogatott kapujába, akkor – és ez könnyen belátható – az már nem a magyar válogatott. Vanyus Attila MKSZ-alelnök azonban azt mondja: az EHF-től – hasonló eset miatt már a tavasszal – kért állásfoglalás szerint, az ellenfél hozzájárulásával barátságos mérkőzésen pályára küldhető a honosítás alatt álló kapus.
Ez megnyugtató, de…
A barátságos mérkőzés ezen a szinten nem hivatalos mérkőzés?
Ha hivatalos, akkor Sirina orosz állampolgárként jegyezheti a magyar válogatottságai számát?
Hány hasonló jogállású játékos léphet pályára egy-egy mérkőzésen? Elméletileg bármennyi?
A külföldi állampolgárral felálló "nemzeti” csapat többi játékosának beszámít a válogatottságai számába az a találkozó, amelyen – egy, kettő, három… tíz? – külföldi kézilabdázik mellette címeres mezben?
Kérdéseink nem Sirina és nem a vb-re készülő keret ellen szólnak, ám sokkal tisztább lenne a helyzet, ha a kapusklasszis végre megkapná a hónapok óta várt állampolgárságot. A hivatal malmai azonban lassan őrölnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik