Tuzlában nyolcadik ember a közönség

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.05.21. 23:19
Címkék
A Tuzlában rendezendő selejtezőre készülő bosnyák válogatott játékosait egyre inkább foglalkoztatja ellenfelük, amelyről nincs (bár a világhálóról lehetne) friss információjuk, hiszen a Mocsai-csapat tagjai  hozzájuk hasonlóan  idén alig gyakoroltak együtt.
Mivel a bosnyák férfiválogatott a csehek elleni Eb-selejtezőjét szintén itt játsza, Tuzla jelenleg a bosnyák kézilabda központja. A szövetség főtitkára, Szmajo Karacsics elmondta: "A nőknek nagyon nehéz dolguk lesz, mert a világ egyik legjobb csapata ellen mérkőznek. Beszéltem magyar kollégámmal, s ő azt mondta, hogy úgy készülnek ellenünk, mintha a világbajnokság döntőjéről lenne szó. Úgy látom, már most taktikáznak, és nem hajlandóak nyilvánosságra hozni a szűk keretüket. Valószínűleg tartanak a Mejdan-sportcsarnok légkörétől is, mert a selejtezőben a csapat nyolcadik embere lesz a közönségünk.” A férfiválogatottban hajlandó lenne játszani Mladen Bojinovics és Nebojsza Golics, akik bosnyák állampolgá-rok is, ám eddig a volt Jugoszlávia színeiben kézilabdáztak. Az Eb-selejtezőn még nem játszhatnak, de ha a bosnyákok kijutnak az Eb-re, akkor az ő színeikben szerepelnek. Hasonló trükkökön fáradoznak Szvetlana Kitics, a hajdani klasszis vezérletével a női keret vezetői is, akik az utóbbi hetekben két-két horvát és szerb lány honosítását szervezték. Ám ezek a lányok nem fogják megváltani az európai női csapatok között a 16–20. hely környékére sorolható csapatot, hiszen ők olyan játékosok, akik hazájuk bő keretébe sem fértek be.
Legfrissebb hírek

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
20 perce

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
52 perce

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
7 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
7 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
8 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
8 órája
Ezek is érdekelhetik