Csak a csoda segíthet

KIRÁLY FERENCKIRÁLY FERENC
Vágólapra másolva!
2003.03.30. 21:48
Címkék
Rossz emlékeket őrzött a Portland San Antonio Pamplona az előző évi férfi BL-elődöntőről, hiszen tavaly húsvétkor a Fotex KC Veszprém összesítésben jobbnak bizonyult az akkori címvédőnél, a sztároktól hemzsegő baszk együttesnél (4846)  ez volt a vezérvonala a vasárnap megjelent helyi lapok beharangozóinak. A spanyol szakírók ezeket a címeket adták írásaiknak: "A Portland San Antonio legnagyobb mérkőzése ebben az évadban valamint "A nagy visszavágás.
A spanyol edző, Javier Azanza Equisoain így fogalmazott: "A vendégek védelmét igazán tapasztalt, nagy tudású játékosok alkotják. Félelmetes a kubai Pérez és Díaz lövőrepertoárja, valamint a szélsők – Pásztor és Dzomba – is hatékonyan veszélyeztetik a kaput, és a gyorsaságukról sem szabad megfeledkezni.” A hazaiak edzője a sérült Sterbikről külön is beszélt, s nem igazán hitte el a kapus térdsérüléséről, illetve gyógykezeléséről hozzá jutott híreket.
A spanyol vezetők a csapat összeállításakor nem számíthattak a sérült francia világsztárra, Richardsonra, és a szerb-montenegrói Jovanovicsra. Ugyanakkor az orosz Kiszeljov felépült.
Zovko mester csak az összecsapás előtt néhány perccel döntötte el, hogy kiket hagy ki, és a két név hallatán a spanyolok is meglepődtek. Ugyanis a néhány napja szerződtetett Basic kapust, valamint a legutóbbi vb gólkirályát, Pérezt nem nevezte az elődöntő első mérkőzésére. Indokai között szerepelt, hogy a két kapus, Sterbik és Fazekas sérülése annyit javult, hogy mindkettő vállalhatta a játékot. Pérez megműtött térde viszont nem jött rendbe annyira, hogy kockázat nélkül pályára léphetett volna. Ráadásul az is benne lehetett a mester döntésében, hogy Pérez lövőpalettáját túlságosan jól ismeri az egykor dunaújvárosi Hernández. A Pamplona kapusa és Pérez a kubai válogatottban éveken át együtt játszott, a magyar bajnokságban pedig ellenfélként álltak szemben egymással.
Díaz lőtte a találkozó első és második gólját, és Sterbik bravúrjai után Lazarov is betalált (1–3), ám a hazaiak egyre elszántabban és eredményesebben próbálták áttörni a veszprémi védőfalat. Urdiales a Garraldától kapott labdát belőve egyenlített, majd a Dzombával szemben elkövetett szabálytalanság után Lazarov kihagyta a büntetőt. Az ellentámadásból Kiszeljov fordított, majd a Fotex kínosan hosszú gólcsendjét Garralda és Ambroso is kihasználta (6–3).
A rettentően sokat hibázó veszprémiek támadásban lövéshez is alig jutottak, Díaz többször eladta a labdát, és Azanza edző elégedetten dicsérhette durván, de hatékonyan védekező tanítványait. Dzomba és
Vladimir Hernández, a Pamplona kubai kapusa a BL-elôdöntô legjobbja volt (Fotó: Danis Barna)
Vladimir Hernández, a Pamplona kubai kapusa a BL-elôdöntô legjobbja volt (Fotó: Danis Barna)
Vladimir Hernández, a Pamplona kubai kapusa a BL-elôdöntô legjobbja volt (Fotó: Danis Barna)
Pásztor góljainak köszönhetően egyelőre nem húzott el a Pamplona (7–5), de Kiszeljov és Urdiales villanására nem érkezett válasz (9–5). Az elnyűhetetlen Zsigmond szemfüles megmozdulásai után újra csökkent a különbség, és a Fotex remek percekkel örvendeztette meg híveit. A hazai csapat 9–7-nél időt kért, majd Dzomba egyéni akció végén betalált (9–8). A Fotex Csoknyai vezérletével jól védekezett, és világbajnokai közül Goluza is megtréfálta Hernándezt. Urdiales kapufára lőtte a büntetőt 10–9-nél, de a baszkokat ez a hiba sem zökkentette ki megszokott ritmusukból és stílusukból. A hibázásra kényszerített Fotex-támadók bakijait nem bírta tovább nézni Zovko edző, és időt kért.
A veszprémi átlövőket 11, sőt olykor 12 méterre kiszorították és gyakorlatilag kikapcsolták a küzdelemből a hazaiak, ráadásul a Fotex bejátszásai sem sikerültek, és szélsőik is rossz napot fogtak ki. Közben Jakimovics távolról is eredményes volt, Juancho Pérez pedig biztos kézzel belőtte a ziccert. Gált már másodszor állították ki a hazaiakat olykor feltűnően támogatók bírók, majd Urdiales hetesét nem tudta hárítani Sterbik. A rövid fellángolás után újra mély gödörbe került és elképzelés, valamint átütőerő nélkül kézilabdázott a Fotex (14–9).
Juancho Pérez találatával már 15–9 lett az állás, és Díaz szoros emberfogással követte Garraldát, aki ennek ellenére is válaszolt őrzője két góljára. Urdiales 16–12-nél hetest hibázott, aztán a kimaradó Fotex-ziccerekre Garralda találatai voltak a feleletek. Martin megiramodott (21–12), és Hernández – mint annak idején a Dunaferrben – megbabonázta a magatehetetlenül vergődő, a játék minden elemében betliző vendégeket. Mainer 23–12-re alakította az állást, és Zovko edző időt kért, hiszen együttese katasztrofális vereség felé rohant.
Sterbik helyére Fazekas állt, és bemutatkozó bravúrjai után csökkent a különbség (23–14), ám Hernández is sorra hárította Dzomba és Lazarov ziccereit (26–15). A hajrában Élesnek akadtak felvillanásai, és Iváncsik is pályára lépett, ám továbbra is Hernández – no meg a többi pamplonai csillag – volt a csata főszereplője. A vendégek lélekben mintha már búcsúztak volna a fináléba jutástól. Semmit sem tudott kitalálni a labdák tömkelegét eladó Fotex a Pamplona megállítására (28–16), és a magyar bajnok hírnevéhez méltatlan játéka után annak a küszöbén állt, hogy megszégyenülten, pépesre verve hagyja el a küzdőteret. A végjátékban mégis összeszedte magát: Fazekas bravúrosan védett, és ráadásul a Goluza leütéséért piros lappal kiállított Garralda kiválása kissé megzavarta a hazaiakat. A sorozatban lőtt négy veszprémi gól igazolta, hogy lett volna keresnivalója a magyar bajnoknak Pamplonában. Így viszont a visszavágó már csak formaságnak tűnik – a nyolcgólos hátrány ledolgozásához csoda kellene.

Mestermérleg
Javier Azanza: – Nem számítottam ekkora különbségű győzelemre, mert a Veszprémet nagyon jó csapatnak tartom. A védekezésünk nagyon fegyelmezett volt, és Hernández parádézott. Azzal nem akarok foglalkozni, hogy a veszprémi csapat gyenge teljesítménye meglepett-e, ez legyen kollégám gondja. A mérkőzésből szinte a maximumot kihoztuk, de az lenne az igazi, ha Veszprémben is nyernénk vasárnap.
Zdravko Zovko: – Valami hasonló történt velünk Pamplonában, mint ellenfelünkkel tavaly a BL-elődöntőben Veszprémben. Az elején jól játszottunk, utána viszont hullámzóvá vált a teljesítményünk, Optimizmusra ad okot, hogy a hajrában felzárkóztunk. Azt hiszem, hogy a Pamplona még egyszer nem fog ilyen jól játszani, ez pedig némi optimizmust táplál belénk a visszavágóra. Ha az elején sikerült volna elhúznunk négy-öt góllal, amire a látottak alapján volt esélyünk, egészen másképp alakult volna a mérkőzés. A támadójátékunk kriminális volt, és ilyen nagy különbséget csak fantasztikus kapusteljesítménnyel dolgozhatunk le a vasárnapi visszavágón.

NB I, férfiak, rájátszás az 1–6. helyért
Győri Tento-ETO KC–Pick Szeged 17–31 (7–17)

Győr, 600 néző. V: Oláh, Szelecz
GYÔR: Tatai – Iváncsik T., Bakos 4, Konkoly, Herbert 2, NYIKES 3, Kovács Á. 1. Cs: Gerháth (kapus), Horváth Sz., Szabó P. 3 (3), Bősze 2, Horváth R. 2. Edző: Tóth László
SZEGED: PULJEZSEVICS – BERTA 5, Laluska 2, Bajusz 4 (1), MEZEI 6, EKLEMOVICS 6, Matics 4. Cs: PERGER (kapus), Buday 2 (1), Kotormán 1, Doros, Vadkerti 1, Ilyés. Edző: Dragan Djukics
Az eredmény alakulása. 6. p.: 0–4. 10. p.: 2–6. 14. p.: 3–10. 22. p.: 5–13. 34. p.: 10–18. 41. p.: 12–22. 45. p.: 12–24. 50. p.: 14–26
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

Mestermérleg
Tóth László: – Púposra vertek bennünket, de ehhez hozzájárult az is, hogy több játékosunk mélyen formája alatt teljesített.
Dragan Djukics: – Nagyon készültünk a találkozóra, igen motiváltan játszott csapatom, mert bizonyítani akarta, hogy sokkal jobb együttes annál, mint amit legutóbb itt, Győrött teljesített.
állás
1. Szeged2268–3310 (6)
2. Veszprém2266–419 (5)
3. Dunaferr2260–388 (4)
4. Cegléd2233–593 (3)
5. Győr2240–602 (2)
6. Tatabánya2239–751 (1)
(Zárójelben az alapszakaszban szerzett bónuszpontok szerepelnek)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik