Nem ijedt meg a Dunaferr

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2002.12.15. 23:21
Címkék
Jó ismerősként érkezett és a régebben kialakult sportbarátságnak is köszönhetően ideálisnak mondható körülmények között töltötte a mérkőzés előtti időt Bácskapalánkán a Dunaferr férfi csapata. A hazai környezetben kivívott nyolcgólos előnynek köszönhetően kellő önbizalommal léphettek pályára Kertészék. "Ez a mérkőzés is 00-ról indul, nem az odahaza szerzett előny megtartására törekszünk, hanem szeretnénk az év utolsó mérkőzésén legjobb tudásunk szerint játszani  mondta a mérkőzés előtt Buday Ferenc vezetőedző.
A hazaiak kezdték a játékot, és Sudzum hétmétereséből gyorsan előnyhöz jutottak. A Dunaferr első találatát Bene Tamás érte el. A hazaiak nagy vehemenciával vetették magukat a játékba, a dunaújvárosiak igyekeztek kijátszani a támadásaikhoz rendelkezésre álló időt. A 14. percben, Krivokapics értékesített hétméteresével vezetett először a Dunaferr. Előtte Szathmári egy ártatlannak tűnő helyzetben (a védőkről felperdülő labdát igyekezett megérinteni hogy elkerülje a sarokdobást) megsérült, a gyors orvosi diagnózis szerint bokaszalagszakadást szenvedett. A félidő hajrájában a hazaiak válogatott kapusa, Sarics mutatott be néhány bravúros védést. A gyors indításokkal operáló palánkaiak visszavették a vezetést, és soványka, egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A hazaiak jobban kezdték a második félidőt, Nikolics góljával már három gólra növelték előnyüket (14–11). A folytatásban azonban a Dunaferr produkált szenzációs játékot. Kuzmicsov vezérletével hét perc alatt öt gólt szereztek, miközben egyet sem kaptak. Stochl már a sokadik hétméteresét hárította és a félidő közepén Kertész góljával már a Dunaferr vezetett 17-15-re. A hajrában már arra is lehetősége volt Buday edzőnek, hogy a Dunaferr ifjú titánjai is bemutatkozzanak nemzetközi mérkőzésen, méghozzá gólokkal. Sándor Ákos, Németh Attila és Császár Gábor is eredményes tudott lenni.
A Dunaferr kettős győzelemmel, összesítésben 51–41-es gólkülönbséggel jutott az EHF-kupa legjobb nyolc csapata közé.

Mestermérleg
Jovan Elezovics: – Dunaújvárosban és idehaza is a jobbik csapat győzött. Két válogatottunk nélkül ennyire voltunk képesek.
Buday Ferenc: – A várakozásnak megfelelő mérkőzést játszottunk, a közönséget szinte végig el tudtuk csitítani, meggyőző játékunkkal. Büszkén megyünk haza, várva a sorsolást. A Nemzeti Sport minden munkatársának és olvasójának a Dunaferr nevében békés karácsonyt és boldog új évet kívánok.
Legfrissebb hírek

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
3 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
28 perce

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
31 perce

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
42 perce

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
54 perce

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
1 órája

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik