Loki: menekülés az elitbe

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2002.10.23. 21:32
Címkék
Némi túlzással azt mondhatnánk, válságértekezletet tartottak a DVSC-ben. A kétszeres EHF-kupa-győztes női csapat az utóbbi években nem tudott beleszólni a honi legjobbak versenyébe, és európai kupákban is szerényebben szerepelt. Ezzel együtt nem csökkent a népszerűsége, a debreceniek vevők a kézilabdára  főleg a jó kézilabdára.
Gond viszont, hogy a tehetséges, saját nevelésű játékosok – jövőkép híján – lassan elhagyják a várost. Ennek is következménye, hogy a napokban a hat közé jutás szempontjából fontos csatát bukott el hazai pályán a DVSC-Valdor, Váczi Sándor edző pedig lemondott. A klub tulajdonosai és vezetői szerint a Loki csak úgy őrizheti meg varázsát, ha rövid és hosszú távon egyaránt jelentős célokat tűz maga elé. Hiszen majdnem minden adva van: a kiváló szakemberek irányításának köszönhetően magas szintű az utánpótlás-nevelés; a sportágnak szép hagyománya van a városban; gazdag a debreceni eredménylista, népes a szurkolótábor; a közelmúltban világszínvonalú sportlétesítménnyel, a Fönix-csarnokkal gazdagodott Debrecen (ez a kézilabdázók otthona is lehet).Csupán a pénz nem elegendő.Ezért Komáromi Ákos ügyvezető igazgató szerint sürgősen meg kell alapozni a jövőt, el kell kezdeni az intenzív marketingmunkát. "Nem hiszem, hogy ne lenne piacképes a kézilabdacsapat, amely a közvetlen magyar elitbe, ezzel együtt a világ legjobbjai közé szeretne tartozni – mondta a szakember, aki jelenleg az edzői teendőket is ellátja. – Meg kell találnunk azokat a szponzorokat, akik fantáziát látnak bennünk. Bíró Imrét, egykori trénerünket akarjuk megnyerni vezetőedzőnek, de tisztában vagyunk vele, hogy ő csak akkor bólint rá a felkérésünkre, ha látja a klub biztonságos anyagi hátterét, s a megvalósítható szakmai koncepciót.”
Legfrissebb hírek

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
17 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
19 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
46 perce

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
52 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik