FTC: bajnokhoz méltóan

SIMON JÓZSEF, SZÉKELYHIDI JÁNOSSIMON JÓZSEF, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.09.18. 23:42
Címkék
Az évad első női rangadójára átalakult, megszépült és ami talán a legfontosabb, ötszáz ülőhellyel bővült a fehérvári Cornexi-csarnok. A mintegy hetvenmillió forintos városi támogatással felújított létesítményt Warvasovszki Tihamér polgármester megnyitóbeszéde után vették birtokukba a sportolók.
A találkozó előtt Zsiga Gyula mester elmondta, hogy együtteséből a sérült Virincsik hiányzik. Németh András edző csapatában hasonló okok miatt Uhraková nem léphetett pályára, Farkas Ágnes pedig erős megfázással bajlódva vállalta a játékot.
Siti Eszter góljára két percen belül Deli, Kulcsár és Gisca is válaszolt (3–1). A hazaiak szigorúan védekeztek, ám támadásban néhányszor elkönnyelműsködték a helyzeteiket, illetve Sugár hárított több lövést (3–3). Ugyanakkor a másik oldalon Farkas Andrea is halmozta a bravúrokat, ezért a Fradi gyors leindításai eredménytelenül zárultak. A fehérvári mezőnyjátékosok közül főleg Deli volt elemében, akit Siti Bea és Németh egyaránt gyakran hozott gólhelyzetbe. A Mocsai Lajos szövetségi kapitány keretében újra szereplő Németh a góllövés mellett a védekezés szervezésében is jeleskedett és olykor a túl szigorú megoldásoktól sem riadt vissza. Ugyanez jellemezte a Herz-FTC-ben Pádár Margit védekezését, igaz, neki és a bajnokcsapat többi tagjának a világ legjobbjai közé tartozó támadókat kellett semlegesítenie (10–8).
Siti Bea és Németh góljaira rendre válaszolt a Dániából hazatért Brigovácz, valamint Kirsner, közben Pádár Margit már második kétperces büntetőjét kapta. Mraviková, majd Farkas Ágnes emberhátrányban volt eredményes (12–12). A játékrész derekán a hazaiak huzamosan létszámfölényben, olykor kettős előnyben kézilabdázhattak, de nem tudtak élni ezzel az eséllyel (13–14). A csere nélkül játszó Cornexiben Kulcsár és Németh parádézott a szünet előtt (16–15), de Mraviková és Kirsner remeklésével újra fordítottak a vendégek.
Így látta a kapitány

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az elsô félidôrôl azt mondta: egységesebb, összefogottabb volt ebben a játékrészben a Herz-FTC és ez fôleg a védekezésében mutatkozott meg. A másodikról úgy vélekedett, hogy a bajnokcsapatnak így már nem csak a védekezése volt zártabb és fegyelmezettebb, hanem a támadójátéka is sokat javult. A Fradinak a csapatjátékát dicsérte a mester, a Cornexibôl pedig Lôw teljesítményét emelte ki.
Szünet után a Cornexi a csak büntetőből lőtt gólokkal nem tudta tartani magát (18–23). Támadásban Deli helyére Tóth állt, Kenyeres posztján pedig Lőw küzdött, nem is akárhogyan. A másik oldalon Miklósová jól helyettesítette Sugárt, a balszerencsésen a csípőjére eső Kirsner helyére pedig a szintén válogatott Lőwy állt (19–25). A tetemes előny némileg elkényelmesítette a bajnokot és a fantasztikus akarással csatázó Cornexi az irányító posztra visszaálló Kenyeres, valamint Gisca és Németh góljaival megkezdte a felzárkózást (23–26). Tóth, Kovács és Pádár Margit roppant mozgékony és szigorú védekezésének az ellenszerét a mérkőzésnek ebben a szakaszában csak Lőw találta meg, míg társai akarata nem párosult szerencsével. A nagyszerűen felkészített fehérvári együttesen azonban így is látszott, hogy még a hajrára is sok energia maradt bent.
A végjáték azonban egyértelműen a Ferencvárosé volt (26–32), és ekkor már eldőlt a két pont sorsa. A többet hibázó Cornexi egyelőre nem bírt az egységesebb, összeszokottabb Herz-FTC-vel.

Mestermérleg

Zsiga Gyula: – A nagy tét miatt az FTC-nek volt kevesebb veszítenivalója, nekünk annál több. Bizonyára el is veszítettünk valamit, de nem mindent. A nagy akarásunknak nyögés lett a vége.
Németh András: – Hírnevünkhöz méltóan kézilabdáztunk. Örülök, hogy jelentősebb változás nem történt a csapatunkban, ott folytatta, ahol a tavasszal abbahagyta.

A második félidőben összeállt a Fradi

Pádár Ildikó: – Nagyon készültünk a rangadóra és a fáradozásunknak meglett az eredménye. Ezen a héten azonban még a Dunaferr ellen is pályára lépünk, remélem, kevesebb hibát követünk el ellene, mint Fehérvárott.
Farkas Ágnes: – Túléltem! A megfázásom miatt a második félidőben szinte alig tudtam játszani. Csapatként remekeltünk! A Cornexiről annyit: a következő évben még nem fog BL-döntőt játszani.
Brigovácz Nikolett: – Az első félidőben akadtak gondjaink a ziccerek kihasználásával, de a másodikban összeállt a védekezésünk.
Siti Eszter: – Kapusaink nagyszerű formában védtek és a második félidő közepétől egyértelműen a mi akaratunk érvényesült.
Németh Helga: – Csapatjátékban jobb volt a Fradi. Ilyen erős ellenféllel tétmérkőzésen most találkoztunk először. A felkészülésünket több sérülés is hátráltatta.
Lőw Andrea: – A második félidőben csapattársaim segítségével sikerült gólokat szereznem. Kitettem a lelkemet a pályára, de ez most csak ennyire volt elegendő.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik