Óriási gondban a Metkovic

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.06.21. 20:15
Címkék
Noha az idén a férfi Horvát Kupát és a bajnokságot (legalábbis a pályán) megnyerte a Metkovic Jambo (Zsigmond György hajdani sikercsapata), a klub mégis – és újra –igen nehéz helyzetbe került.De nézzük előbb a történelmet! Tavaly a bajnoki döntőben a játékosai elhagyták a pályát az RK Zagreb elleni meccsen, amiért megbüntették: a fegyelmi bizottság a másodosztályba száműzte. Aztán a szövetség vezérkara mégis megkegyelmezett a dalmát gárdának. Sőt, a Metkovic Jambo lett az európai küzdelmektől tartozásai miatt eltiltott Zagreb helyet Horvátország képviselője a Bajnokok Ligájában.Visszatérve a 2001–2002-es évadhoz, ezt sem úszta meg botrány nélkül a klub. Blazenko Lackovic ügye (jogosulatlan játék) miatt a Metkovictól a szövetség az utolsó forduló előtt levont hat pontot, és ezzel elvette tőle a bajnoki címet. Ezt követően – mintegy ráadásul – a szövetség 100 ezer kuna (csaknem négymillió forint) pénzbüntetést szabott ki a klubra, mert az nem fizette ki a kupadöntő megrendezésének jogáért járó pénzösszeget.A történtek után Stipe Gabric "Jambo” bejelentette, többé nem lesz az egyesület főszponzora. A régió egyik leggazdagabb embere továbbra is támogatja a csapatot, de a korábbinál sokkal kisebb összeggel. Gabricnál azért csordult túl a pohár, mert az évek óta tartó Metkovic–Zagreb áldatlan idegharcnak továbbra sincs vége, valamint egyes játékosai ebben az idényben túl keveset nyújtottak a pályán. A jól fizetett sztárok közül egyesek az adójuk visszatérítését követelték az elnöktől, amire neki a visszavonulás volt a válasza.A játékosoknak jelenleg nincs kivel tárgyalni, hiszen nem választották meg az új vezetőséget, így nem tudni, ki megy és ki marad a tengerparti kisváros csapatában. Kiszivárgott hír, hogy Kljaic, Vujovic, Percin, Metlicic és Dominikovic biztosan távozik, míg Vukas és Jelcic helyzete bizonytalan. Markovszki még nem tért vissza Macedóniából, az egyetlen erősítés pedig a válogatott kapusa, Mario Kelentric lesz.A Metkovic ősztől félmillió euróval gazdálkodhat, ami fele a tavalyi összegnek. Ezért a szerződéses profi játékosok mellett alighanem sok junior is szerephez juthat. Az új vezetőség legfőbb célja pedig az lesz, hogy a 2000-ben – a Veszprémbe visszatért Zsigmond vezérletével – EHF-kupát nyerő Metkovic Jambo ne hulljon szét.
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, észak-amerikai döntő lesz a női hoki-vb-n

Jégkorong
11 perce

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
34 perce

Férfi kézi NB I: hatgólos hátrányból mentett pontot az Eger

Kézilabda
42 perce

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
56 perce

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
1 órája

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Paksi FC–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik