Nôi MNK- és MK-gyôztesek
11: Vasas
10: FTC (Spectrum-FTC, FTC-Polgári Bank, Herz-FTC)
5: Debreceni MVSC (DVSC)
4: Dunaferr SE
3: Bp. Spartacus
2: Vörös Lobogó Magyar Posztó, TFSE
1: Bp. Szikra, Goldberger SE, Bakony Vegyész Veszprém, Építôk KC (Hargita KC)
Az elsô kispályás kupasorozatot a Vörös Lobogó Magyar Posztó (1951) nyerte meg. Ebben az évtizedben, majd a hatvanas évek elején többször elmaradtak az akkori MNK-küzdelmek.
Vigaszként arany a kupában

A dunaújvárosiak válogatott játékosa, Ferling Bernadett (a labdával) sérülten is remek teljesítményt nyújtott az MK-döntôben, míg a gyôri Vérten hetest hibázott a végén

A dunaújvárosiak válogatott játékosa, Ferling Bernadett (a labdával) sérülten is remek teljesítményt nyújtott az MK-döntôben, míg a gyôri Vérten hetest hibázott a végén
Csakhogy a csütörtöki elődöntőben borult az előre eltervezett program, hiszen a Dunaferr alig egy héttel a Ferencvárossal szemben elveszített bajnoki aranycsata után visszavágott (hatalmas csatában, hétméteresekkel), így az újvárosiak kerültek a döntőbe. Sőt, a másik ágon majdnem hatalmas meglepetés született, hiszen az EHF-kupa-döntős, bajnoki bronzérmes győriek csak a hajrában tudtak fordítani a lelkesen, jól küzdő Hódmezővásárhely ellen. Az első napon történtek viszont alapjában meghatározták a pénteki hangulatot, Telt ház helyett foghíjas lelátók várták a csapatokat, s bár a győri és az újvárosi szurkolók kitettek magukért, azért a Kőbányai úti csarnok megszokott légköréhez nagyon hiányzott a Fradi.
Az ETO háza táján tisztában voltak azzal, hogy a vásárhelyiek ellen nyújtott produkció nagyon kevés lesz a Bajnokok Ligája-résztvevő ellen, ám az is kérdés volt, hogy a dunaújvárosiakból mennyit vett ki a Herz-FTC elleni ütközet.
Az első kupagyőzelmükre áhítozó győriek kezdtek jobban, 4–2-re vezettek, ám a szívós Dunaferr hamar egyenlített. Vura József csapata Mehlmann és Lovász vezérletével indított újabb rohamot, s ezúttal egy 4–0-s sorozattal már tetemesnek tűnő előnyt szerzett. A hőség ellenére nagy volt az iram, s talán ennek következtében sűrűn láthatott bosszantó technikai hibákat a publikum. Úgy tűnt, a rohanás a Dunaferrnek fekszik jobban, hiszen fokozatosan elfogyott a Graboplast előnye, a nagy kedvvel játszó Nagy Ivett egyenlített (13–13). Mi több, a szünetre már a Dunaferr játékosai vonulhattak előnnyel, igaz ehhez kellett némi győri közreműködés. Fél perc volt hátra a félidőből, az ETO-nál volt a labda, ám Vura József hiába kért időt, játékosai elhamarkodottan ellőtték a labdát, s a kontatámadásból Nagy révén az ellenfél szerzett előnyt.
Így látta a kapitány
Mocsai Lajos szövetségi kapitány elégedetten értékelte a finálét. „Az elsô félidôben a Gyôr magas frekvencián játszott, az elején lerohanta a kissé lassan belemelegedô Dunaferrt – mondta. – Pálinger vezérletével azonban feléledt az Újváros és leindította vetélytársát. Fontos mozzanat volt, amikor 6–11 helyett 7–10 lett az állás, majd a folyamatosan összpontosító Dunaferr fordított, sôt a folytatásban többször is vezetett. Az izgalmas második félidôben jobbára egymás hibáiból éltek a roppant fáradtnak tűnô csapatok. A szívük vitte a játékosokat és az utolsó percekben már érzôdött, hogy döntetlen lesz a vége. A csapatok nem tudtak élni a hajrában a kínálkozó lehetôségekkel. A hétmétereseknél Pálinger klasszisa eldöntötte a kupa sorsát.”

Pigniczki kezdte a kupa sorsát eldöntő büntetőpárbajt – sikerrel, Vérten lövését viszont Pálinger védte. A második és a harmadi párban Ferling és Nagy, illetve Kindl és Lovász sem hibázott. A negyedik körben Szrnka keze nem remegett meg, míg Mehlmann nem tudott túljárni Pálinger eszén, így a hetesek után 28–26-ra nyert a Dunaújváros.
Dunaferr SE - Gyôri Graboplast ETO KC 28-26
24–24 után hétméteresekkel
Kôbányai út, 400 nézô. V: Kékes Cs., Kékes P.
Dunaferr
PÁLINGER
Pálffy 2
Pigniczki 3 (1)
Bohus 2
FERLING 7 (1)
Szrnka 7 (5)
NAGY 6 (1)
Csere
Juhász (kapus)
Oblisz
Szologub 1
Sávolt
Gáspár
Bulath
Edzô:
Kiss Szilárd
Graboplast ETO
SIRINA
LOVÁSZ 6 (1)
MEHLMANN 7 (3)
Kulcsár
Görbicz 3
Kindl 2 (1)
Vérten 1
Csere
Nitescu 4 (1)
Moszkovaja 3
Edzô:
Vura József
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–4. 8. p.: 4–4. 12. p.: 4–8. 17. p.: 6–10. 22. p.: 9–10. 27. p.: 11–13. 33. p.: 14–15. 39. p.: 16–18. 43. p.: 19–18. 46. p.: 19–20. 48. p.: 21–20. 55. p..: 21–23. 58. p.: 24–23.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 10/8, ill. 8/6

Mestermérleg
Kiss Szilárd: – Rendkívül nehéz döntőt vívtunk, de úgy érzem, a kupát a Ferencváros elleni sikerünkkel nyertük meg. Magas színvonalú, a döntőhöz méltóan sportszerű összecsapást látott a közönség. Nem értek egyet azzal, hogy döntetlen esetén büntetőkkel döntsék el a csapatok a trófea sorsát. Ennél vannak sokkal jobb, igazságosabb megoldások is.
Vura József: – A találkozó előtt abban bíztam, hogy az elődöntőben nyújtott gyengébb teljesítményünk után felszabadultabban, bátrabban kézilabdázunk. A hajrában így is a kezünkben volt a győzelem, de a balszerencse megfosztott bennünket attól, hogy végre a Győr is nyerjen női Magyar Kupát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik