Újabb hegyi szakasz várt az olasz kerékpáros-körverseny megfogyatkozott mezőnyére, a 17. etap során az egész Giro egyik legnehezebb emelkedőjét, a Mortirolo-hágót (1855 méteres magasság, 12.7 kilométeren átlagosan 7.6 százalékos meredekség) is meg kellett mászni. A hágónak már nem vágott neki Jay Vine (UAE) és Luke Plapp (Jayco AlUla) sem, mindkét ausztrál bringás feladta a viadalt, amelyből már egy nappal korábban kiszállt Primoz Roglic, és nagyon megzuhant az összetett másik esélyesének tartott Juan Ayuso.
A Mortirolón az előző hegyi szakaszon is aktív Richard Carapaz próbálkozott egy támadással, hogy tovább faragja a hátrányát a rózsaszín trikós Isaac Del Toróval szemben, de érdemi sikerrel nem járt, míg a szökevények közül a portugál Afonso Eulálio mászta meg elsőként a 40 pontot érő hegyet.
A nap utolsó emelkedőjére 27 másodpercre apadt a szökevények előnye, ami folyamatosan csökkent a Le Motte tetejére tartva. Del Toro szánta el magát támadásra, Carapaz ment vele egyedül. A latin-amerikai duó 5.4 kilométerrel a vége előtt érte utol az utolsó szökevényt, Romain Bardet vicsorogva ugyan, de be tudott állni közéjük. A lejtmenetben Del Toro újra ellépett, miközben egyre jobban esett az eső. Az UAE mexikói kerékpárosa különidővel nyerte meg végül a szakaszt, amivel megerősítette első helyét az összetettben.
108. GIRO D’ITALIA
17. szakasz (San Michele all’Adige–Bormio, 155 km)
1. Isaac del Toro (mexikói, UAE) 3:58:48 óra
2. Bardet (francia, Picnic PostNL) 4 másodperc hátrány
3. Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) azonos idővel.
Az összetett állása
1. (rózsaszín trikóban) Isaac del Toro 65:30:34 óra
2. Carapaz 41 mp h
3. S. Yates (brit, Visma) 51 mp h.
A gyorsasági pontverseny állása
1. (ciklámen trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 252 pont
2. Kooij (holland, Visma) 135
3. Van Aert (belga, Visma) 98.
A hegyi pontverseny állása
1. (kék trikóban) Lorenzo Fortunato (olasz, Astana) 355
2. Scaroni (olasz, Astana) 125
3. Ayuso (spanyol, UAE) 54.
A fiatalok versenyének állása
1. Isaac del Toro 65:30:34 óra
2. (fehér trikóban) Pellizzari (olasz, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 5:02 perc h.
3. Poole (brit, Picnik PostNL) 8:00 p h.
A csapatverseny állása
1. UAE 196:37:42 óra
2. Bahrain-Victorious 38:33 p h.
3. Astana 56:33 p h.