Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 17:48
null
Primoz Roglic és Juan Ayuso ismét összecsapott (Fotó: Getty Images)
Újabb Primoz Roglic–Juan Ayuso csatát hozott a katalán körverseny negyedik szakasza, a hegyi befutó során ezúttal a szlovén kerékpáros nyerte meg a sprintet. Dina Márton a 127. helyen végzett.

Egy perc körüli előnnyel kezdte meg a Katalóniában zajló kerékpáros-körverseny negyedik, Sant Vicenc de Castellet és Montserrat Millenari közötti 188.7 kilométeres szakaszát lezáró emelkedő leküzdését a két szökevény, Johannes Staune-Mittet és Georg Steinhauser. A Montserrat-hegyre vezető kilenc kilométeres út átlagos emelkedése 6.2 százalék, és ugyan kettejük közül Steinhauser tartotta magát tovább, 2.2 kilométerrel a vége előtt őt is beérte az üldözők csoportja.

A harmadik szakaszhoz hasonlóan ezúttal is Primoz Roglic és Juan Ayuso csatázott a győzelemért az utolsó kilométereken, ráadásul az időjóváírásoknak köszönhetően menet közben Roglic beérte az összetettben spanyol riválisát. A szintén nagyot harcoló Mikel Landáék ötfős csoportja majdnem beérte a duót, de Roglic pont jókor növelte előnyét velük szemben. Ayuso ment vele, de az UAE versenyzője ezúttal nem tudta megelőzni, így a negyedik etapot a szlovén nyerte meg, aki tavaly szeptember 6. után ünnepelhetett ismét győzelmet. Ráadásul a körversenyen elért eddigi helyezéseket tekintve jobban áll, mint Ayuso, ezért az összetett elsőnek járó zöld trikót ő viselheti a következő, Paüls és Amposta 172 kilométeres szakaszon.

„A kezdetektől bosszantóan gyors volt a tempó – értékelte Roglic az etapot. – Fújt a szél, ráadásul az UAE is nagy sebességgel haladt. A végén szerencsére nyertem, de nehéz napok jönnek még. Jó helyzetben vagyunk, viszont egyelőre kicsik a különbségek, lehet, hogy én, lehet hogy valaki más lép el pár perccel.”

Az Euskaltel-Euskadi színeiben tekerő Dina Márton 20:21 perces hátránnyal ért be, összesítésben a 125. helyen áll három szakasszal a vége előtt.

104. KATALÁN KÖRVERSENY
4. szakasz (Sant Vicenc de Castellet–Montserrat Millenari, 188.7 km): 1. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 4:24:08 óra, 2. Ayuso (spanyol, UAE) azonos idővel, 3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3 másodperc hátrány, …127. Dina Márton (Euskaltel-Euskadi) 20:21 perc h. Az összetett állása: 1. Roglic 18:54:50 óra, 2. Ayuso a. i., 3. Mas 20 mp h., …125. Dina 54:56 p h.

 

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Prodhomme szökésből nyert hegyi befutót, Del Toro előnye nőtt az összetettben

Kerékpár
6 órája

Nico Denz szólóban győzött, Juan Ayuso feladta a Girót

Kerékpár
2025.05.29. 19:06

Hazaért a hazai szökés, Valter második helyhez segítette csapatát a Norvég Körön

Kerékpár
2025.05.29. 18:48

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Carlos Verona élete legnagyobb sikerét aratta a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.25. 18:20

Giro d'Italia: Kooij sprintsikere, Del Toro előnye két másodperccel nőtt

Kerékpár
2025.05.22. 18:15

Richard Carapaz mindenkit meglepett a szerdai szakasz végén

Kerékpár
2025.05.21. 17:57
Ezek is érdekelhetik