Pogacar nem bírta a sprintet Milannal az UAE Tour első szakaszán

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 21:01
Milan (balra) először nyert szakaszt az UAE Touron (Fotó: Getty Images)
Mezőnyhajrá döntött az Egyesült Arab Emírségekben zajló kerékpáros körverseny első szakaszán, a piros trikó a Lidl-Trek olasz sprinterére, Jonathan Milanra került, a második helyen beérő Jasper Philipsent később megbüntették.

Sivatagi szakasszal indult a hét etapból álló UAE Tour az Egyesült Arab Emírségekben, a mezőnyre 138 kilométer várt a Madinat Zajedben található naperőmű parktól Liváig, a távon a hőség és a dűnék mellett kisebb-nagyobb emelkedők jelentettek nehezítést. A gyakorlatilag a start után azonnal kialakuló 3 fős szökevénycsoportból az olasz Manuele Tarozzi tartotta magát a legtovább, 11 kilométerre a céltól érte be őt a főmezőny.

A nyitó szakaszt egy emelkedő zárta le, amelynek jó eséllyel vágott neki az idei első versenynapját teljesítő világbajnoki címvédő Tadej Pogacar, a szlovén kerékpáros hosszú hajrát nyitott, azonban az olasz Jonathan Milan és a belga Jasper Philipsen jobban bírta az utolsó métereket. Végül Milan nyert, Philipsent pedig – mivel a cél előtt feltartotta az új-zélandi Finn Fisher-Blacket – a második helyről a mezőny végére, az 52. pozícióba sorolták vissza, Pogacar a 10. lett.

ÖSSZEFOGLALÓ

„Brutálisan elfáradtam a sprint után, megviselt a meleg és az utolsó hétszáz méter – értékelt a versenyt követően Milan, aki felvehette az összetett elsőnek járó piros trikót. – Intenzív nap áll mögöttem, köszönettel tartozom a társaimnak, akik irányítottak és támogattak a végén. Nagyon boldog vagyok, hogy győztem, megpróbálom a következő etapon is megtartani a vezetést.”

Milannak nem lesz egyszerű dolga, kedden ugyanis időfutam vár a versenyzőkre, a Hudajrijat-szigeten 12 kilométert kell megtenni a lehető legrövidebb idő alatt. Pogacar korábban úgy fogalmazott, a két hegyi befutós etap mellett ezen szakasz teljesítése a kulcs az összetett alakulásában. 

Az UAE Tour küzdelmei vasárnap zárulnak. 

7. UAE TOUR
1. SZAKASZ (Madinat Zajed Shams Solar Park–Liva Palace, 138 km)
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 3:31:34 óra
2. Fisher-Black (új-zélandi, Red Bull-Bora-Hansgrohe) azonos idővel 
3. Andresen (dán, Picnic PostNL) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 3:31:24 óra
2. Fisher-Black (új-zélandi, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 4 mp h.
3. Andresen (dán, Picnic PostNL) 6 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29
Ezek is érdekelhetik