Centiméterek döntöttek Jonathan Milan javára a UAE Tour negyedik szakaszán

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 19:35
Fotó: Getty Images
A Lidl-Trek olasz sprintere, Jonathan Milan nyerte meg az Arab Emírségekben zajló kerékpáros-körverseny 4. szakaszát, az összetettben vezető Tadej Pogacar a főmezőnnyel együtt ért be, így rajta maradt a piros trikó.

Két népszerű tengerparti üdülőváros, Fudzsejra és Umm al-Kuvain között tekert a UAE Tour mezőnye a hétszakaszos körverseny negyedik napján az Arab Emírségekben. A jellemzően sík, 181 kilométeres etapon egy 435 méteres emelkedő volt csupán, a helyenként erős oldalszél nagyobb nehézséget tett lehetővé. Mindkét részhajrát a Solution Tech-Vini Fantini szerb kerékpárosa, Djordje Djukics nyerte meg, aki vezeti a részhajrá pontversenyt. Habár az oldalszeles részeknél a mezőny többször is szétszakadt, a hajrára összezártak a bringások, így az egy kilométeres kaput követően kezdődhetett a helyezkedés és taktikázás, végül a Lidl-Trek olasz versenyzője, Jonathan Milan haladt át elsőként a célvonalon, csupán „egy felnivel” hamarabb, mint a belga Tim Merlier. A harmadik helyet egy remek sprinter, Jasper Philipsen szerezte meg. Milannak ez volt a második szakaszsikere az UAE Touron, az első etap is a 24 éves versenyző győzelmével zárult.

„Azt hiszem, kicsit korán kezdtem a sprintet, de pont jól dobtam be a kerékpáromat, így célfotóval nyertem – mondta a Lidl-Trek bringása a csütörtöki futamot követően. – Köszönettel tartozom a csapattársaimnak, ezúttal tökéletesen mozogtunk együtt. Azért vagyunk itt, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és a lehető legtöbbször nyerjünk, szóval élvezzük ezt a győzelmet, és meglátjuk, mire megyünk a folytatásban.”

Az összetett első három helyén nem történt változás, továbbra is Tadej Pogacar áll az élen, így a pénteki, American University Dubaj és Hamdan Bin Mohammed Smart University közötti, szintén sík, 160 kilométeres távon is ő teker pirosban. Az viszont biztossá vált, hogy az idei Giro d’Italián nem látjuk versenyezni a szlovént, a tavalyi Olasz Körverseny összetett győzteséről azt mondta csapata sportigazgatója, Mauro Gianetti, hogy nem indul az olaszországi háromhetesen.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
7. UAE TOUR
4. szakasz (Fudzsejra–Umm al-Kuvain, 181 km): 1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 4:03:01 óra, 2. Merlier (belga, Soudal Quick-Step) azonos idővel, 3. Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) a. i., …46. Pogacar (szlovén, UAE) a. i. Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Pogacar 12:23:42 óra, 2. Tarling (brit, Ineos) 18 mp h., 3. Castrillo (spanyol, Movistar) 23 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
12 órája

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpárosversenyeken

Kerékpár
13 órája

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
2025.10.01. 17:10

Marlen Reusser a vb után az Eb időfutamát is megnyerte

Kerékpár
2025.10.01. 15:53

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.29. 17:23

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
2025.09.29. 11:30

Kanadai szenzáció és megtorpanó nagyok Ruandában

Kerékpár
2025.09.27. 17:10

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21
Ezek is érdekelhetik