Vuelta: négy ország, 3151 kilométer – itt a jövő évi útvonal!

Vágólapra másolva!
2024.12.19. 21:36
A madridi bemutató
Madridban ünnepélyes keretek között, a viadal korábbi 15 ikonikus alakjának közreműködésével bemutatták a jövőre 90. alkalommal sorra kerülő Vuelta a Espana útvonalát. Négy országot, Olaszországot, Franciaországot, Andorrát és Spanyolországot érinti a 2025-ös Vuelta, azaz a spanyol országúti kerékpáros-körverseny.

 

A szervezők azt már a hónap elején bejelentették, hogy a háromhetes viadal története során először indul majd olasz földről, mégpedig Torinóból, ezúttal pedig a szakaszokat ismertették Madridban. A régió idén a Giro d'Italia első három, valamint a Tour de France egy szakaszának adott otthont, s a hollandiai Utrecht után Torino lesz a második olyan város, amelyet mindhárom nagy körverseny érint. 

A jövő évi, 90. Vuelta augusztus 23-án rajtol, szeptember 14-én zárul, és ez a hatodik alkalom, hogy Spanyolországon kívül lesz a rajt. Az össztáv 3151 kilométer. A mezőnyre négy sík, hat közepes hegyi, és öt hegyi szakasz mellett három dombos, átmeneti etap és egy egyéni időfutam vár majd a két pihenőnap mellett.

Az már korábban eldőlt, hogy a 2026-os verseny Monacóból startol majd.

 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
14 órája

Tour de France: Barcelonából rajtol a férfiak, Lausanne-ból a nők 2026-os versenye

Kerékpár
2025.10.23. 13:38

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
2025.10.22. 08:23

Kerékpár: Dina Márton mindig is olyan lehetőségre várt, amit az MBH Bank Ballan CSB-től kapott

Kerékpár
2025.10.20. 15:49

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
2025.10.20. 13:25

Kuanghszi körverseny: Valter hetvennyolcadik hellyel búcsúzott a Vismától

Kerékpár
2025.10.19. 13:41

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CSB-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54
Ezek is érdekelhetik