Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Zonhovenben

Vágólapra másolva!
2024.12.22. 15:06
Vas Blanka hatodik lett Zonhovenben (Fotó: AFP, archív)
Vas Blanka a hatodik helyen zárt a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa vasárnapi állomásán a belgiumi Zonhovenben.

 

Az SD Worx-Protime 23 éves magyar bringása az eddig megrendezett négy vk-viadal mindegyikén a legjobb tízben ért célba, egy nappal korábban a hollandiai Hulstban kilencedik lett.

Vas vasárnap is jól rajtolt, negyedik-ötödik helyen tekert már az elején. A saras részek és homokos lejtmenetek miatt kifejezetten technikás és nehéz verseny első körének végén a negyedik pozícióban tempózott. Kerékpárcsere miatt hátrébb sodródott, a verseny derekán azonban ismét a legjobb ötben haladt.

A viadal második felében a dobogóért harcolók távolodtak tőle, a hirtelen hevessé vált havasesőben az élen két korábbi vb-aranyérmes holland versenyző, Ceylin del Carmen Alvarado és Lucinda Brand megelőzte a sokáig vezető, U23-as világbajnok Zoe Bäckstedtet. A győzelmet a Namurban is diadalmaskodó Alvarado szerezte meg, ezzel ő lett a vk-szezon első duplázója, Vas pedig másfél perces hátránnyal hatodik lett.

A férfiaknál ezzel a versennyel kezdte meg terepkerékpáros szezonját a világbajnok Mathieu van der Poel. A szakágban hatszoros vb-aranyérmes holland klasszis a harmadik sorból rajtolva alig egy perc után már az élen haladt, és végül másfél perccel diadalmaskodott az Európa-bajnok, májusban országúton Tour de Hongrie-t nyert belga Thibau Nys előtt.

A világkupa csütörtökön – karácsony második napján – szintén Belgiumban, Gavere-ben folytatódik.

TEREPKERÉKPÁR-VB, ZONHOVEN
1. Ceylin del Carmen Alvarado (holland, Fenix-Deceuninck) 54:11 perc
2. Zoe Bäckstedt (brit, Canyon//SRAM) 5 másodperc hátrány
3. Lucinda Brand (holland, Baloise Trek Lions) 15 mp h.
...
6. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 1:31 perc hátrány

 

Legfrissebb hírek

Tour de France: Barcelonából rajtol a férfiak, Lausanne-ból a nők 2026-os versenye

Kerékpár
Tegnap, 13:38

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
2025.10.22. 08:23

Kerékpár: Dina Márton mindig is olyan lehetőségre várt, amit az MBH Bank Ballan CSB-től kapott

Kerékpár
2025.10.20. 15:49

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
2025.10.20. 13:25

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CSB-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54

Dina Mártonnal és Peák Barnabással erősített az MBH Bank Ballan CSB

Kerékpár
2025.10.16. 19:51

Valter Attila három szakasz után 13. összetettben a kuanghszi körversenyen

Kerékpár
2025.10.16. 10:59
Ezek is érdekelhetik