Ijesztő bukás után kórházba került a kerékpáros olimpiai bajnok Katy Marchant

Vágólapra másolva!
2024.12.08. 11:48
Fotó: GettyImages
Ijesztő bukás részese volt a pályakerékpáros Bajnokok Ligája szombat este rendezett londoni döntőjében az idén olimpiai bajnok Katy Marchant, akit a történtek után kórházba szállítottak.

 

A bukás a női keirin elődöntőjének utolsó körében történt. A 31 esztendős brit Marchant kerékpárja nagy sebességnél összeakadt a német Alessa-Catriona Propsteréval, mindkettő átesett a pályát övező biztonsági korláton és a nézők közé csapódott. 

A Párizsban csapatsprintben ötkarikás aranyérmet szerző Marchant karja eltört a balesetben, Propster ugyanakkor kisebb sérülésekkel megúszta a történteket és saját lábán hagyta el a helyszínt. Brit sajtóértesülések szerint a nézők közül is többen megsérültek, ám őket a helyszínen ellátta az orvosi személyzet, kórházba szállításukra nem volt szükség. 

A nemzetközi szövetség (UCI) közölte, hogy a szervezők az eset után leállították a versenyt és minden további szám küzdelmeit elhalasztották. „Katy Marchantot a pálya egészségügyi személyzete a helyszínen ellátta, majd további vizsgálatokra kórházba szállították” – írta az X közösségi oldalon a Brit Kerékpáros-szövetség. 

 

 

Legfrissebb hírek

Drijver Bertold 13. lett a pályakerékpáros-vb pontversenyében

Kerékpár
14 órája

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.10.24. 07:14

Pályakerékpáros-vb: három holland aranyérem a nyitányon

Kerékpár
2025.10.23. 09:27

Befejezte a pályafutását Elia Viviani olimpiai bajnok kerékpáros

Kerékpár
2025.10.10. 17:34

Pályakerékpáros ob: Szalontay pályacsúcsot tekert, szlovén tripla a nemzetközi versenyen

Kerékpár
2025.09.03. 20:05

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03
Ezek is érdekelhetik