Kusztor Péter az Epronexben tér vissza, Karl Ádám befejezte pályafutását

Vágólapra másolva!
2024.11.16. 20:31
Visszavonult Karl Ádám (Fotó: Bringasport)
Új sportigazgatóval és félig kicserélt, megfiatalított versenyzői gárdával vág neki a 2025-ös évnek az Epronex-Hungary kontinentális országúti kerékpárcsapat.

Ezt Rózsa Balázs csapatkapitány jelentette be a 2024-es szezont értékelő szombati sajtótájékoztatón. Amint elmondta, hosszú és küzdelmes éven vannak túl, amelynek során a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában szereplő viadalokon összesen öt dobogós helyezést és egy győzelmet értek el – ezt éppen ő szállította a székely körverseny első szakaszán. Összességében a csapat kerékpárosai idén összesen 20-szor végeztek a top 10-ben. 

Rózsa fontos személyi változásokról számolt be: a csapatnak új sportigazgatója van az osztrák-szlovén Gregor Pavlic személyében, aki a Maloja Pushbikers német kontinentális csapattól érkezett.

Amint Princzinger Péter, az egyik támogató, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke elárulta, a szponzorokkal már korábban megállapodtak abban, hogy három éven belül megfiatalítják a csapatot és utánpótlás-versenyzőkkel töltik fel. Ugyanakkor számítanak a 40. születésnapját december 27-én ünneplő Kusztor Péter rutinjára, aki 2025-ben az Epronex színeiben fog visszatérni, legutóbb a Team Novo Nordiskot erősítette, és pár hónapja jelentette be visszavonulását. Ő társcsapatkapitányként belülről fogja segíteni a munkát, és egyelőre egy évre kötelezte el magát. Dobi Dániel az Acélvakond Teamtől érkezik, és rajtuk kívül négy U23-as versenyző átigazolását is bejelentették: Mindszenti Ákosét (Lotus Team), Erdős Gergelyét (Greenriders Cycling Team), valamint a norvég Tord Wikanderét és Sander Nistad Stienét.

Ezzel együtt távozott a csapattól Vaskó Levente, a holland Tim Bierkens, továbbá családi okok miatt a dél-afrikai Byron Munton, míg hárman, Orosz Gergő, Szarka Gergely és Karl Ádám visszavonulnak a profi versenyzéstől. Az ifjúsági olimpián kilencedik, 11-szeres UCI-dobogós, magyar bajnok Karl az MTI-nek elmondta, azért hagyja abba 25 évesen a profi kerékpározást, mert úgy érzi, elérte mindazt, amiről gyerekkorában álmodott. Közgazdászként januárban fog diplomázni és bár nem akar eltávolodni a sportágtól, szeretné magát az élet más területén is kipróbálni.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Rózsa Balázs elmondta, hogy a 2025-ös évet egy spanyolországi edzőtáborozással kezdik, majd átteszik a székhelyüket Rodoszra, ahol egy egynaposon, majd a körversenyen is elindulnak és további helyszíneken is rajthoz állnak még a Tour de Hongrie előtt, amelyet kiemelkedően fontosnak tartanak. Összességében legalább olyan eredményes szezont szeretnének, mint amilyen az idei volt. További tervük, hogy a fiatalok minél hamarabb beilleszkedjenek, és szeretnék, ha a győzelmeik és dobogós helyezéseik száma is növekedne.

A sajtótájékoztatón megjelentek a csapat főbb támogatói, Tóthfalussy György, a 2016 óta névadó szponzor Epronex képviseletében, valamint a Porsche Buda részéről Kiss Dávid is kijelentette, hogy továbbra is a csapat mellett állnak, így annak megnyugtató anyagi háttere 2025-re is biztosított.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
22 órája

Hármas olasz siker született a Giro d’Italia első királyetapján – Roglic ki-, Ayuso elszállt

Kerékpár
2025.05.27. 17:24

Tour de France: a párizsi záró etapon háromszor is megmássza a mezőny a Montmartre-ot

Kerékpár
2025.05.21. 14:30

Teljes káosz a Girón, Roglic bukott, mexikói rózsaszín trikós!

Kerékpár
2025.05.18. 17:39

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

Kerékpár
2025.05.15. 18:22
Ezek is érdekelhetik