Hat hegyi befutó és hegyi időfutam is vár jövőre a Tour de France mezőnyére – íme, az útvonal!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 13:51
A két versenyigazgató, Christian Prudhomme és Marion Rousse a keddi útvonal-bemutatón (Fotó: AFP)
Összesen hat hegyi befutós etap, valamint két egyéni időfutam (közte egy hegyi) vár a mezőnyre a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen – derült ki a háromhetes viadal hivatalos honlapján kedden közzétett útvonaltervből.

A Nagy Rajt ezúttal Lille-ben lesz július 5-én. A 2025-ben kizárólag Franciaországban tekerő mezőny az első héten sík vagy dombos, de nagy hegy nélküli szakaszokat teljesít majd Normandiában és Bretagne-ban – itt lesz a leghosszabb, 212 kilométeres szakasz is –, ezt követően indul útnak a Pireneusok felé. Az első hegyi szakasz a francia nemzeti ünnepen sorra kerülő július 14-i tizedik lesz; emiatt az első szünnap a szokásoktól eltérően nem hétfőre, hanem keddre esik.

 

Ezt követi majd a két hegyi befutós táv mellett a hegyi időfutam, s a Pireneusokban lesz az egyik királyetap is július 19-én, a 14. szakaszon, ahol a kerékpárosokra négy első- vagy kiemelt kategóriás emelkedő, köztük a Col du Tourmalet, s összesen 4950 méternyi szintemelkedés vár.

 

A bringások az újabb pihenőnap után, július 22-én másszák meg a Mont Ventoux-t: a kopasz tetejéről is híres hegyre – amelyet hatalmas üdvrivalgás fogadott az útvonal ismertetésekor – három év elteltével tér vissza a mezőny a másik kiemelt fontosságú szakaszon.

 

A befutó július 27-én – az idei, nizzai záróetap után – visszatér legendás helyszínére, a párizsi Champs-Elysées-re. A mezőny közel 3500 kilométert teljesít a több mint három hét alatt.

A FÉRFIVERSENY ÚTVONALA

A kilencszakaszos női verseny – amelyen az olimpiai negyedik Vas Blanka idén etapot nyert – július 26. és augusztus 3. között lesz, az indulókra 1165 kilométer megtétele, közte egy hegyi befutó vár majd Vannes és Châtel között.

A NŐI VERSENY ÚTVONALA

A férfi Tour de France-ot 2026 és 2030 között a közmédia is közvetíti.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Milan sprintgyőzelmével 2019 után ismét olasz siker a Tour de France-on

Kerékpár
19 órája

V4 kerékpárverseny: Pelikán János a második, olasz győzelem Pannonhalmán

Kerékpár
19 órája

Tadej Pogacar hódította meg a Mur-de-Bretagne-t

Kerékpár
2025.07.11. 17:11

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.10. 17:36

Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

Kerékpár
2025.07.09. 18:03

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
2025.07.09. 16:15

Megmutatta magát a női Girón Zsankó Petra

Kerékpár
2025.07.08. 21:11

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
2025.07.08. 17:42
Ezek is érdekelhetik