Fetter Erik új magyar kontinentális csapatban teker jövőre

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 11:43
Fetter Erik a 2022-es Girón (Fotó: Árvai Károly, archív)
Fetter Erik magyar kerékpáros csapatban, a jövőre már kontinentális szintű Team United Shippingben teker a következő idényben.

Kedden vált hivatalossá, hogy a 24 éves bringás öt idény után távozik az Alberto Contador és Ivan Basso nevével fémjelzett olasz prokontinentális csapattól, a Polti-Kometától.

„A Kometánál töltött évekre abszolút pozitívan gondolok vissza, ez a csapat adott lehetőséget, hogy profi szintre kerüljek és mindent megadott ahhoz, hogy a világ legnagyobb versenyein szerepeljek. A csapat miatt lehettem ott a Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtján, nagyon szép dolgokat értünk el együtt” – idézte fel az MTI-nek a 2020 óta tartó időszakot a kétszeres magyar időfutambajnok, Fetter Erik, aki kétszer indulhatott a Girón, 2022-ben 83. volt összetettben, a 2023-as viadalt nem fejezte be. Háromszor is részt vett az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közül a naptári évben utolsó lombardiai körversenyen.

Fetter hozzátette: ennyi idő után úgy érezte, friss impulzusokra és váltásra van szüksége. Elárulta: volt lehetősége maradni, illetve más külföldi csapathoz is szerződhetett volna, ám végül néhány beszélgetés után a formálódó magyar egyesület mellett döntött. A jövő évi állomáshelyét pénteken a csapat honlapján jelentették be: a 2025-ben a nemzetközi szövetség (UCI) három profi szintje közül a legalsó kategóriában, azaz a kontinentális sorok közé jegyzett Team United Shippingben teker.

„Újra magyar csapatnál fogok versenyezni 2025-től” – közölte az MTI-vel Fetter, aki 2019-ben az akkor ugyancsak kontinentális Pannon Cycling versenyzője volt.

Az eddig amatőr státuszú United Shipping színeiben indult már az előző szezonban is a szintén kétszeres időfutambajnok Pelikán János, aki idén ebben a számban harmadik volt az ob-n, az Európa-bajnokságon 21., a világbajnokságon pedig 36. lett.

„Motiváló tényező volt, hogy magyarokkal dolgozhassak együtt. Saját tapasztalatból tudom, hogy 18-19 évesen nagyon nehéz itthon kerékpárosnak lenni, ez is a célunk a csapattal, hogy nagyrészt fiatal, magyar versenyzőkből álljon, akik mellé társulnak majd a tapasztaltabb és külföldi bringások” – fejtette ki Fetter.

„Magyarországon minden adott: vannak versenyzők, valamint olyan vállalatok, akik beállnak egy ilyen projekt mögé. Itt meg fogom kapni százszázalékosan a támogatást, ami ahhoz kell, hogy kihozzam magamból a bennem rejlő potenciált. Ha ez sikerül, ahhoz fognak eredmények is társulni” – fogalmazott Fetter Erik, aki elmondta: akkor lenne a legboldogabb, ha a csapat és ő együtt tudna fejlődni. Erre lát is lehetőséget, mivel szerinte jó a költségvetés, a versenytervezet és a csapat igyekszik mindenből a legmagasabb minőséget biztosítani a versenyzőknek.

„Akár két éven belül csapatként szintet léphetnénk, ez lenne a legálomszerűbb forgatókönyv” – szögezte le.

A United Shipping a második jelenlegi magyar kontinentális kerékpárcsapat, az Epronex-Hungary 2023 óta ilyen besorolású.

A United Shipping 2025-ös kerete (a csapat honlapja alapján)
Fetter Erik, Pelikán János, Michal Schuran, Mihajlo Stolic, Feldhoffer Bálint, Veljko Stojnic, Szijártó Zétény, Palumby Zsombor, Endrédi Máté, Mórocz Barnabás, Csáki Szabolcs, Catalin-Luca Campean

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik