Női Tour de France: Vas csapattársa sikeréért dolgozott, Kool sárga trikóban nyert sprintet

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 12:27
Vas Blanka a 49. lett (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka csapattársáért dolgozva a 49. helyen zárta a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amelyen három holland sprinter zárt dobogós helyen. Az etapot a sárga trikós Charlotte Kool nyerte.

World Tour-szinten ritkán látható dupla szakasz vár kedden a francia körverseny mezőnyére: azt követően, hogy korai kezdéssel délelőtt a Dordrecht és Rotterdam közötti, a profi női mezőny esetében is rövidnek számító 69.7 kilométeres szakaszt teljesítettek a bringások, délután három óra után Rotterdamban kerül sor a harmadik szakaszra, a 6.3 kilométer hosszú egyéni időfutamra.

Az SD Worx-Protime 22 éves magyar bajnoka, Vas Blanka a hétfői nyitó etapon úgy lett tizedik, hogy nem is igazán hajrázott, mivel eredetileg csapata sprinterét, Lorena Wiebest segítette volna, aki technikai hiba miatt nem tudott harcolni az elsőségért.

Ezúttal a teljesen sík, 77 méter szintemelkedést tartalmazó, és a rövidsége miatt rendkívül intenzív távon is mezőnyhajrá döntött az elsőségről, szökés eltávolodására pedig nem volt esély. A kanyarok miatt technikás sprintbefutóhoz közeledve Vas a felvezetővonatban dolgozott, miközben a mezőny hátulját bukás szakította meg. Vas 800 méterig vitte el az SD Worx sprintvonatát, amely tökéletes felvezetést biztosított Wiebesnek, ám a szembeszélben a mögüle induló holland honfitárs, a sárga trikós Kool meg tudta előzni Wiebest. Harmadikként az ugyancsak holland, friss ötkarikás ezüstérmes Marianne Vos tekert be, aki az olimpia mezőnyversenyében lett második, maga mögé utasítva a dobogóról éppen lecsúszó Vast.

A magyar bajnok a 49. pozícióban gurult be a célba, miután elvégezte munkáját a csapatáért.

KERÉKPÁR
NŐI TOUR DE FRANCE
MÁSODIK SZAKASZ (Dordrecht–Rotterdam, 69.7 km)
1. Charlotte Kool (holland, dsm-firmenich PostNL) 1:32:49 óra
2. Lorena Wiebes (holland, SD Worx-Protime) azonos idővel
3. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) a. i.

49. Vas Kata Blanka (SD Worx-Protime) a. i.

Az összetett élcsoportja
1. Kool 4:20:09 óra
2. Anniina Ahtosalo (finn, Uno-X Mobility) 14 másodperc hátrány
3. Wiebes azonos idővel

25. Vas 20 mp h.

Kerékpár
2024.08.12. 15:58

Női Tour de France: Vas Blanka tizedik az első szakaszon, Charlotte Kool viselheti a sárgát

A magyar kerékpáros csapata eltaktikázta a sprintet, amelyet a holland Charlotte Kool nyert.

 

 

Legfrissebb hírek

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
2025.08.17. 14:04

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
2025.08.03. 20:05

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
2025.08.02. 19:08

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
2025.07.31. 18:11

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.07.30. 18:01

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
2025.07.29. 18:45

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
2025.07.28. 18:22
Ezek is érdekelhetik