Jön a baba, Jonas Vingegaard idén már nem versenyez

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 15:33
Vingegaard hamarosan apai örömök elé néz (Fotó: Getty Images)
Noha eddig is nyílt titok volt, hogy a Jonas Vingegaard nem lesz ott a szeptember végi országúti kerékpáros világbajnokságon Svájcban, a Velo szaklap most arról ír a dán csapata, a Visma egyik képviselőjére hivatakozva, hogy a 27 éves klasszis idén már nem is versenyez többet.

 

Jonas Vingegaard soha nem volt nagy barátja az országúti kerékpáros világbajnokságnak és „kettejük” státusza nem az idei svájci vb után változik pozitívan: a kétszeres Tour de France-győztes dán bringás mindössze egyszer, még 2018-ban vett részt a világbajnokságnak, az akkor 20 éves Vingegaard nem zavart sok vizet a versenyen – egy hellyel megelőzte a 65. helyen beérő Valter Attilát.

Vingegaard azóta sem szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) éves seregszemléjén, és idén sem lesz ott, mert felesége második gyermekével várandós és hamarosan meg is érkezhet az új családtag.

„Jonaséknál hamarosan jön a második gyermek, és szeretne a felesége mellett lenni a szülés pillanataiban. Ráadásul sportolóként hosszú és megerőltető tavasz és nyár áll mögötte, úgyhogy szüksége van a pihenésre. Vagyis idén már nem versenyez” – idézte a Velo szaklap a Visma egyik képviselőjét. Vingegaard egyébként sem szokta magát „csapágyasra hajtani” augusztus után, a Vuelta után jellemzőenegy-két olasz egynaposon vesz még részt, aztán október elején amúgy is pihenőre befejezi az idényt.

Idén Vingegaard 44 versenynapot töltött a nyeregben, 6681 kilométert tekert, öt többnapos viadalon – köztük a Tour de France-on – indult, ebből hármat megnyert, tavasszal a Gran Caminót, majd a Tirreno-Adriaticót és augusztus közepén a Lengyel Körversenyt. A Touron második lett, ami már csak azért is nagy fegyvertény, mert a Baszk Körversnyen életveszélyes sérüléseket szenvedett el bukása után – amelyben rajta kívül mások mellett Remco Evenepoel és Primoz Roglic is megsérültek.

 

Legfrissebb hírek

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
4 órája

Révész 40. a juniorok között, az U23-as Feldhoffer nem ért célba az országútikerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.26. 16:42

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21

Kerékpáros-vb: ausztrál címvédés a vegyescsapat-időfutamban

Kerékpár
2025.09.24. 17:23

Országúti kerékpáros vb: visszalép a mezőnyversenyben háromszoros világbajnok Marianne Vos

Kerékpár
2025.09.23. 13:46

Nyomkövetőt kapnak a versenyzők az országúti kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.19. 14:19

Feldhoffer Bálint számára a top 10 a cél az országúti kerékpáros-vb-n az U23-asok között

Kerékpár
2025.09.16. 09:55

Négy magyar indul az első afrikai országúti kerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2025.09.15. 18:59
Ezek is érdekelhetik