Nagy sprintcsata végén Biniam Girmay nyerte meg a Tour de France 3. szakaszát

Vágólapra másolva!
2024.07.01. 17:15
Biniam Grimay karrierje során először nyert szakaszt a Tour de France-on (Fotó: AFP)
Soha nem nyert fekete-afrikai kerékpározó szakaszt a Tour de France-on, egészen hétfő délutánig, amikor egy elképesztően izgalmas befutó végén az Intermarché-Wanty eritreai versenyzője, Biniam Girmay át nem haladt elsőként a célvonalon. A Tour de France 3., Piacenza és Torino között rendezett, sprintbefutóval záruló szakaszát követően az összetettben az ecuadori Richard Carapaz átvette a vezetést.

Tudni lehetett, hogy a mintegy 231 kilométeres, jobbára alapvetően sík szakasz végén nagy sprintbefutó vár a mezőnyre. Valamivel több mint két kilométerrel a vége előtt csúnya bukás borította fel a rendet, körülbelül tucatnyi bringás akadt össze egymással. Az eritreai Biniam Girmay 400 méterrel a cél előtt hatalmas tempóra kapcsolt, az élre állt, s bizony senki nem tudta tartani vele a lépést, így karrierje során először diadalmaskodott Tour de France-szakaszon. 

Nem először győzött viszont háromhetes viadalon, 2022-ben a Giro d'Italián ünnepelhetett szakaszgyőzelmet, érdekesség tehát az is, hogy mindkét sikerét Olaszországban érte el. Hovatovább, ő lett az első színes bőrű afrikai kerékpáros, aki szakaszt nyert a Tour de France-on.

„Amióta elkezdtem kerékpározni, mindig az volt az álmom, hogy részt vehetek a Tour de France-on, most viszont nem tudom elhinni, hogy második itteni versenyemen szakaszt nyertem. Ezt a győzelmet az összes afrikai embernek ajánlom, egyszerűen szuper boldog vagyok” – nyilatkozta a nap hőse.

A sárga trikó ismét másra került, az ecuadori Richard Carapaz megelőzte az összetettben a kétszeres bajnok szlovén Tadej Pogacart. Nekik, a belga Remco Evenepoelnak, és az ugyancsak kétszeres győztes, a címvédő dán Jonas Vingegaard-nak azonos ideje van, az eddigi szakaszokon elért átlaghelyezésük döntött közöttük.

Kedden nagyjából kilencven kilométerrel rövidebb és várhatóan lényegesen mozgalmasabb etap, a Pinerolo és Valloire közötti 139.6 kilométeres táv vár a mezőnyre három nehéz heggyel: az egyaránt második kategóriás Sestrieres és Col de Montgenévre után a kiemelt kategóriás Col du Galibier megmászása és az azt követő lejtmenet állít nehéz feladatot a bringások elé. 

111. TOUR DE FRANCE 
3. SZAKASZ, Piacenza–Torino, 230.8 km) 
1. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty) 5:26:48 óra
2. Gaviria (kolumbiai, Movistar Team) azonos idővel
3. De Lie (belga, Lotto Dstny) a. i.

Az összetett állása
1. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 15:21:41 óra
2. Pogacar (szlovén, UAE) a.i.
3. Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) a. i.

A gyorsasági pontverseny állása
1. Abrahamsen (norvég, UNO-X Mobility) 76 pont
2. Girmay 66
3. Vauquelin (francia, Arkea B&B Hotels) 60

A hegyi pontverseny állása: 1. Abrahamsen 24 pont
2. Madouas (francia, Groupama-FDJ) 11
3. Van den Broek (holland, Dsm-Firmenich) 9

A 25 éven aluliak versenyének állása
1. Evenepoel 15:20:18 óra
2. Rodriguez (spanyol, Ineos Grenadiers) 21 mp h.
3. Jorgenson (amerikai, Team Visma) a. i.

A csapatverseny állása
1. Movistar 46:01:06 óra
2. UAE 30 mp h
3. Ineos 51 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
20 órája

Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

Kerékpár
2025.07.09. 18:03

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
2025.07.08. 17:42

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
2025.07.08. 14:31

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
2025.07.07. 18:57

Tour de France: Mathieu van der Poel lenyomta Pogacart, és átvette a vezetést

Kerékpár
2025.07.06. 18:34

Feszültség, bukások és Philipsen-győzelem a Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.05. 18:04

Bebtó Zoltán: Jövőre lesz magyar induló a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 14:52
Ezek is érdekelhetik