Svájci körverseny: Coquard nyerte meg a sprintet, Valter sokat javított

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 17:41
Coquard nagy fölénnyel nyerte a sprintet (Fotó: Getty Images)
Az országúti kerékpárosok svájci körversenyének második szakaszán, a Vaduz és Regensdorf közötti 177 kilométeres etap végén mezőnyhajrá döntött, amelyet a francia Bryan Coquard nyert meg, megelőzve az ausztrál Michael Matthewst és a belga Arnaud De Lie-t.

 

A vasárnapi alig öt kilométer hosszú időfutam után hétfőn már hagyományos szakasz várt a mezőnyre – benne Valter Attilával. A Vaduz és Regensdorf közötti 177 kilométeres távon viszonylag hamar összeállt a nap szökése, öten léptek meg, a magyar bajnoki trikós vismás nem került bele. A szökevények legnagyobb előnye öt percnél nem volt több, és fél táv után szép fokozatosan elkezdett csökkenni a különbség, de a részhajrákat és a hegyi pontokat azért bezsebelték az élen haladók – csakhogy az utolsó kategorizált emelkedőn, 10 kilométerrel a cél előtt már beérte őket a főmezőny.

Amelyben egyébként 19 kilométerrel a vége előtt egy kisebb bukás borzolta a kedélyeket, s ugyan Valter nem volt ott a földre kerülők között, annyiban őt is érintette az eset, hogy a lábát le kellett tennie, így a mezőny szakadása mögötti részbe került, de végül is sikerült visszakapaszkodnia.

Ami az élen történteket illeti: öt kilométerrel a vége előtt Alberto Bettiol próbált meglepetésszerű támadást indítani, de 2.5 kilométerrel a cél előtt beérték, így minden akadály elhárult a sprint elől, ebben a műfajban pedig ezen a napon a francia Bryan Coquard bizonyult a legjobbnak. A Cofidis 32 éves bringása jó ütemben nyitotta meg a hajráját, és mindenki másnál gyorsabbnak bizonyult, jó kerékpárnyival előzte meg az ausztrál Michael Matthewst és a harmadiknak beérő belga Arnaud De Lie-t.

Valter Attila a pelotonnal azonos idővel a 80. helyen ért be. Az összetettben nincs változás, továbbra is a belga Yves Lampaert-on feszül a sárga trikó, Valter pedig megőrizte a vasárnap összegyűjtött 29 másodperces hátrányát, ám helyezésén nagyot javítva a 76. helyen áll.

Folytatás kedden a Steinmaur és Rüschlikon közötti 162 kilométeres dombos szakasszal.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
SVÁJCI KÖRVERSENY
2. SZAKASZ (Vaduz–Regensdorf, 177.1 km)
1. Bryan Coquard (francia, Cofidis) 4:06:39 óra
2. Michael Matthews (ausztrál, Ineos) azonos idő
3. Arnaud De Lie (belga, UAE) a. i.
...80. Valter Attila (Visma Lease a Bike) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Yves Lampaert (belga, Soudal Quick-Step) 4:11:44
2. Ethan Hayter (brit, Ineos) 4 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 7 mp h.
...76. Valter 29 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik