Svájci kör: Thibau Nys idén ötödször nyert, Bettiol átvette a vezetést

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 18:42
Nys volt a legerősebb az utolsó néhány száz méteren (Fotó: AFP)
Az országúti kerékpárosok svájci körversenyének harmadik szakaszán, a Steinmaur és Rüschlikon közötti 161.7 km hosszú távon a belga Thibau Nys diadalmaskodott kiscsoportos mezőnybefutó végén, míg összetettben a harmadik helyen beérő Alberto Bettiol átvette a vezetést. Valter Attila az 55. helyen ért be 41 másodperc hátránnyal, ám összetettben így is 19 helyet javított, s feljött az 57. helyre.

 

Gyakorlatilag megismétlődött a hétfői szakasz forgatókönyve: ahogy az előző nap, ez alkalommal is viszonylag gyorsan kialakult a nap szökése, amelyben ezúttal is öten vettek részt – Valter Attila nélkül. A szökevények négy percnél jobban nem tudtak elszakadni, szépen begyűjtötték a szakasz vége felé az első részhajrát és hegyi hajrát, és már nem is volt hátra 20 kilométer, amikor befogta őket a mezőny.

Ezt követően viszont Valter Attila állt a mezőny élére, és a harmadik kategóriás Aegst am Albis emelkedőjére kiírt hegyi hajránál elcsípte a második helyet, majd még a lejtmenet után is húzta a mezőnyt, aminek köszönhetően sokan leszakadtak. Valter is kiborított, és a hátralévő kilométereken 41 másodperc hátrányt gyűjtött össze a szakaszgyőzteshez képest. Az utolsó kilométerekre még az UAE svájci menőjének, Marc Hirschinek volt egy próbálkozása, de őt nyolcszáz méterrel a cél előtt befogta az élcsoport. Az emelkedős célban a bő 200 méterrel a vége előtt hosszút nyitó Thibau Nysnek pedig nem volt ellenfele: hatan megléptek a mezőnytől, s a 21 éves belga – a Tour de Hongrie idei győztese – 2024-ben ötödik szakaszgyőzelmét aratta, megelőzve a brit Stephen Williamst (Israel Premier Tech) és az olasz Alberto Bettiolt (EF Education). Utóbbi ezzel az összetett élére ugrott, mivel az eddigi éllovas Yves Lampaert 46 másodperc hátrányt gyűjtött össze, visszaesve a 40. helyre.

Folytatás szerdán a Rüschlikon és Gotthard Pass közötti 171 kilométeres hegyi befutós szakasszal.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
SVÁJCI KÖRVERSENY
3. SZAKASZ (Steinmaur–Rüschlikon, 161.7 km)
1. Thibau Nys (belga, Lidl-Trek) 3:27:31 óra
2. Stephen Williams (brit, Isreal Premier Tech) azonos idővel
3. Alberto Bettiol (olasz, EF Education Post) a. i.
...55. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 41 mp h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Bettiol 7:39:20 óra
2. Ethan Hayter (brit, Ineos) 6 mp h.
3. Wilco Keldermann (holland, Visma Lease a Bike) 6 mp h.
...57. Valter 1:05 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik