Tour de Hongrie: Poelsé a záróetap, Nys a sárga trikós, Dina a legjobb magyar

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 17:24
Lement a Tour de Hongrie záróetapja (Fotó: MTI)
Thibau Nys nyerte meg a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.

Méltó fináléval zárult a 45. Tour de Hongrie Siófok és Pécs között. Az ötnapos verseny ezúttal két hegyi szakaszt is tartalmazott, hiszen pénteken a Kékestetőn végződött a harmadik felvonás. 

Szinte minden összejött a szervezők szempontjából is, hiszen szakaszt nyert csütörtökön Mark Cavendish, aki az idei Tour de France-on megcélozza majd a 35. etapsikerét, hogy ezzel egyedül legyen csúcstartó. Vasárnap is jól kezdett a 38 éves brit, hiszen nagy erőfeszítések árán, de sikerült bekerülnie a nap szökésébe, ahol nem kellett hatalmasakat hadakozni a gyorsasági pontokért – mindet begyűjtötte, így virtuálisan átvette a zöld trikót. Az eredményhirdetésnél azonban nem ő, hanem az összetettet is domináló Thibau Nys húzhatta magára a gyorsasági mezt. 

De ne rohanjunk ennyire előre, mert az izgalmak, ahogy az lenni szokott, a pécsi Bárány utcánál indultak, amelyet összesen háromszor másztak meg a kerekesek. Az első két alkalommal is alaposan megszakította a mezőnyt, de az összetett esélyesei – a címvédő Marc Hirschi, a sárga trikós Nys és Emanuel Buchmann – együtt haladtak. Az egyébként frenetikus hangulatú, szurkolókkal csordultig töltött emelkedő az utolsó alkalommal sem hozott komolyabb próbálkozást. Nys ebből a szempontból reaktív stratégián volt az előnye tudatában, és bár mint azt lapunknak elmondta a versenyt követően, szeretett volna újabb szakaszt nyerni, a végén már a racionalitás győzött, ennek köszönhetően pedig ő összetettben. Illetve a szakaszon Wout Poels, aki impresszív sprintet vágott ki a célegyenesben, így a tavaly a Tour de France-on is etapot nyerő holland Magyarországot is első hellyel hagyhatta el. 

A legjobbunk ezúttal is Dina Márton lett, igaz, ezzel kapcsolatban különösebb kétség nem volt, a tavalyi pécsi szakasszal ellentétben viszont nem fért be a legjobb tízbe, a 13. helyen zárt, csakúgy, mint összetettben.

45. TOUR DE HONGRIE
5., utolsó szakasz (Siófok–Pécs, 173.2 km): 1. Wout Poels (holland, Bahrain Victorious) 3:53:27 óra, 2. Howson (ausztrál, Q36.5 Pro) azonos idővel, 3. Buchmann (német, Bora-hansgrohe) a. i., …13. Dina Márton (magyar válogatott) 22 másodperc hátrány
Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikós) Thibau Nys (belga, Lidl-Trek) 19:36:00, 2. Buchmann 12 mp h., 3. Poels 18 mp h., …13. Dina Márton 1:19 p h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye: 1. (zöld trikós) Nys 38 pont, 2. Cavendish (brit, Astana Qazaqstan) 35, 3. Voltr (cseh, Pierre Baguette) 24, …17. Rózsa Balázs (Epronex) 9
A hegyi pontverseny végeredménye: 1. (piros trikós) Siebe Deweirdt (belga, Flanders-Baloise) 21, 2. van Hemelen (belga, Flanders-Baloise) 20, 3. Nys 17, …15. Istl­stekker Zsolt (Epronex) 4
A magyarok versenyének végeredménye: 1. (fehér trikós) Dina 19:37:19, 2. Valent Márk (MBH Bank Colpack Ballan) 8:14 p h., 3. Fetter Erik (Polti Kometa) 10:12 p h.
A csapatverseny végeredménye: 1. Q36.5 Pro Cycling 58:52:20, 2. UAE Emirates 11 mp h., 3. Bora-hansgrohe 49 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik