Távozik posztjáról a Magyar Kerékpáros-szövetség elnöke

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 11:59
Princzinger Péter (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) május 30-ra kiírt éves rendes közgyűlésén lemond posztjáról Princzinger Péter, az MKSZ elnöke.

A szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen új elnök és elnökség megválasztására kerül sor.

„Tájékoztatom a tisztelt Szövetségi Tagokat, hogy az éves rendes közgyűlésen az elnöki pozícióról lemondok, mely új elnök és elnökség megválasztását teszi szükségessé az olimpiai ciklusból hátralévő időszakra” – írta a meghívóba Princzinger Péter.

A meghívóban további információk szerepelnek többek között a jelöltállítás módjáról és feltételeiről, illetve a nyolc pontból álló közgyűlési napirend kiegészítésének lehetőségéről, valamint a tisztségekről történő szavazás részleteiről.

„A közgyűlés az elnököt és az elnökség tagjait határozott időre választja meg oly módon, hogy a mandátum a tisztség elfogadásával jön létre, és a nyári olimpiai játékokhoz igazodva, a soron következő olimpiai ciklus befejezését követően, tárgyév november 30. napján szűnik meg” – áll a meghívóban.

Az MKSZ tisztújítóvá váló közgyűlést május 30-án 14 órától tartják meg a Hungexpo C pavilonjában.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Megkapta az engedélyt, mégsem biztos, hogy indul az NB I/B-ben Éles József csapata

Kézilabda
2025.07.17. 08:02

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
2025.07.11. 15:18

Golovin Vlagyimir az U19-es Eb-ről: Aki kötelező éremszerzésről beszél, az nincs igazán képben

Kézilabda
2025.07.09. 12:48

Fejlövés, kezdődobás, lépésszabály – új szabályokat vezettek be a kézilabdában

Kézilabda
2025.07.03. 14:18

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58

Jövőre visszatér a kézilabdázók szuperkupa-mérkőzése

Kézilabda
2025.06.03. 12:33

Gódorné Nagy Marianna szerint Győrben még nem tudták pótolni Oftedalt

Kézilabda
2025.05.30. 12:53
Ezek is érdekelhetik