Kerékpár: Volt, hogy azt éreztem, sohasem vagyok elég jó az apukámnak – Valter Attila

– Az elmúlt hetei leginkább a pihenéssel teltek, mi történt az Il Lombardia óta eltelt nagyjából két hónapban?
– Nyugodtabban telt el ez a kis pihenőidőszak, mint a korábbi években, főleg a szezonban elért sikereknek köszönhetően – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjúját Valter Attila, aki Vuelta a Espanát nyert csapatával, a Jumbo-Vismával 2023-ban. – Az Il Lombardia után egyből Andorrába mentem, ahol néhány hétig még mozgásban maradtam, de volt nagyjából egy hónap pihenőm is. Elutaztam két kritériumversenyre Szingapúrba és Japánba, ahova a mezőny gyerekekkel, feleséggel, barátnővel érkezett. December elején aztán Spanyolországba jöttem elkezdeni a felkészülést, azóta itt vagyok.

– Visszatekintve átértékelt magában bármit a 2023-as évvel kapcsolatban?
– Elsődlegesen a kikapcsolódás határozza meg azt az időszakot, amikor nem versenyzünk. Persze az ember megfogalmaz célokat, gondolkozik a jövőn, de abban évről évre fejlődöm, hogy ezeket a gondolatokat le tudom csendesíteni, és tényleg a pihenésre összpontosítok. Nyilván az emberben mindig van hiányérzet egy-egy szituáció után, hogy itt ezt egy kicsit ma másképp csinálnám, ezzel együtt nagyon hálás vagyok, hogy ez a szezon „megtörtént velem”. Őszintén szólva nem tudnék egy olyan napot sem mondani 2023-ból, amelyiken ne éreztem volna jól magam versenyzés közben, és ez nagyon ritka. Annyi sikerben volt részem, annyi győzelemnél voltam a sor tagja, hogy bizonyos viadalok vagy emlékek már halványabban élnek – ez nem volt jellemző a karrierem korábbi éveire.

– Ezekben a hetekben meg tudta állni, hogy ne szálljon nyeregbe?
– Igen, most már ebben is léptem előre. Nem ülök mindennap bringára, még a cukrászdáig vagy a kávézóig sem megyek le. Elérkezett az a pillanat, amikor tényleg akkor is jól érzem magam, amikor nem tekerek. Ez azért is hatékony, mert amikor már vissza kell térni, sokkal éhesebb az ember, nagyobb elánnal tud belevágni újra. Nekem sincs mindig kedvem bringázni, mert van ilyen, de ezt is tanulni kell. Korábban akkor is mentem, amikor nem volt kötelező, mert úgy éreztem, hogy mennem kell.

– Jól érzem, hogy ez egyfajta önbizalom a teljesítményével, szakmán belüli pozíciójával kapcsolatban?
– Igen, abszolút benne van ez. Én úgy szocializálódtam édesapámnál, hogy amíg nem érzed, hogy ott vagy, ahol lenned kell, addig ne pihenj meg. Látom Wout Van Aerton vagy Jonas Vingegaard-on, mennyire jótékonyak ezek a pihenők. Nálunk viszont nem lehet kihagyni fél évet, mint mondjuk adott esetben az úszóknál. És megvan a magabiztosság, amiről beszél. Előfordult korábban is, hogy kihagytam néhány hetet, de az akkor nem volt kényelmes érzés.

– Nem tudok nem Szoboszlai Dominikra és az édesapjára asszociálni, aki ugyanúgy az edzője volt gyerekkorában, mint önnek is az édesapja. A Liverpool játékosa is sokszor emlegette az apai szigort, mondván, szinte sohasem dicsérte. Jól érzem, hogy van hasonlóság a két pályaívben?
– Hasonló a dinamika, talán nálam egy kicsit enyhébb, de igen, ez nekem is feltűnt. Én az apukámra nem tekintek ma már így, mert megértettem, hogy a szigora valójában céltudatosság volt, az interjúk alapján sokkal keményebbnek gondolom Dominik apukáját, mint a sajátomat. Engem azért dicsért, de ezzel együtt voltak nehéz pillanatok, előfordult, hogy azt éreztem, sohasem vagyok elég jó. Ezt a mai napig nem tudta levetkőzni, sőt ha ennél jobban haladnék, valószínűleg akkor sem éreztetné, hogy neki én vagyok a legjobb. Amióta külföldi csapatnál vagyok, azért visszavett abból, hogy elmondja, hogyan is kellett volna. De nem lehet véletlen, hogy Dominikkal oda jutottunk, ahová, a saját sportágukon belül a legmagasabb szintre.

– Mindenképpen beszéljünk az új szponzorról, hiszen immár Visma-Lease a Bike a csapat neve. Ez a változás a versenyzők mindennapjait is meghatározza?
– Nem hiszem, hogy lenne különösebb hatása. Elmegy a Jumbo mint névadó, de szponzor marad, az étkezést például továbbra is támogatja. Jön a Lease a Bike, amely egy nagy cégcsoport tagja, kerékpárkölcsönzéssel foglalkozik, hasonlóan, mint nálunk a Mol Bubi. A legfontosabb, hogy a következő évekre stabil anyagi háttere van a csapatnak, mert még a legnagyobb cégek sem köteleződnek el hosszú távra – ilyen történelmi szezon után sem.

– Voltak távozók és érkezők is, utóbbiak közül talán a húszéves Cian Uijtdebroeksot lehet kiemelni. Milyen hatással lesz az ő érkezése az ön szerepére?
– Nem tekintek rá riválisként, mert ha erősebb nálam, más csapatban is erősebb lenne, mint én. Ha mindketten jól megyünk, akkor mindketten bőven kapunk majd lehetőséget. De szerintem ott nem tart még, hogy egy Grand Touron érte menjen az egész keret. Nyilván Primoz Roglic kiválásával űr keletkezett a keretben, ezt fiatalokkal töltöttük fel, többek között vele. Hatan érkeztek, mind fiatalabbak mint én. Jövőre ilyen felállással nem hiszem, hogy reális a három Grand Tour megvédése, ezzel együtt nagy dolgokra készülünk 2024-re is.