Kerékpár: visszatér a Jayco AlUla és Dylan Groenewegen a Tour de Hongrie-ra

Vágólapra másolva!
2023.12.01. 17:54
null
Dylan Groenewegen (Fotó: Getty Images)
Jövőre is részt vesz a Tour de Hongrie kerékpáros-körversenyen a Jayco AlUla ausztrál csapat és benne a holland sprintersztár, Dylan Groenewegen.

A májusban sorra kerülő 45. TdH honlapjának pénteki híre szerint a WorldTeam alakulat elsőként jelezte részvételi szándékát.

A Jayco 2012-ben csatlakozott a kerékpársport krémjéhez Orica GreenEDGE néven, az elmúlt tizenegy évben pedig a mezőny egyik meghatározó alakulatává nőtte ki magát. Tagjai diadalmaskodtak már Vueltán (Simon Yates, 2018), Milánó–Sanremón (Simon Gerrans, 2012), Liege–Bastogne–Liege-en (Gerrans, 2014), Paris–Roubaix-n (Matthew Hayman, 2016), Lombardián (Esteban Chaves, 2016) és Tirreno–Adriaticón (Simon Yates, 2020) is.

A honlap emlékeztetett rá, hogy a csapat 2020-ban Mitchelton-Scott néven az első WorldTeamek egyikeként debütált a Tour de Hongrie mezőnyében. Tagjai között ott van a 2022-ben még az INEOS színeiben Magyarországon összetett győztes ír Eddie Dunbar, valamint az ausztrál Michael Matthews, a Tour de France korábbi ponttrikósa és a brit Simon Yates, a 2018-as Vuelta a Espana győztese. Öt év távollét után visszatért az ausztrál Caleb Ewan, aki öt-öt szakaszgyőzelmet szerzett a Tour de France-on és a Giro d'Italián, illetve egyet a Vueltán, és idén is indult a Tour de Hongrie-n a Lotto Dstny színeiben. Ewan mellett a csapat másik világklasszis sprintere az ötszörös Tour de France-szakaszgyőztes Groenewegen. Ő először 2022-ben vett részt a magyar körversenyen, a negyedik szakaszon, Kazincbarcikán győzött, idén pedig a szentgotthárdi nyitónapon volt a leggyorsabb, és a sárga trikót is magára ölthette.

A Jayco AlUla előzetes névsora alapján a Tour de France-ra készülő Groenewegen ismét kapitánya lehet a csapatnak a Tour de Hongrie-n. A keretben a szlovén Luka Mezgec, a holland Elmar Reinders és Jan Maas, illetve az ausztrál pályakerékpáros-világbajnok Kelland O'Brien felelhet majd a sprintfelvezetésekért, míg a hegyek között a 22 éves ausztrál tehetség, Rudy Porter próbálhat szerencsét.

A 45. Tour de Hongrie-ra május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 22 csapat részvételével.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik