Kerékpár: óriásit bukott az összetett győztes a horvát kör végén – videó

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 18:04
null
Aular megőrizte a piros trikót (Fotó: Imago Images)
Az országúti kerékpáros horvát körverseny összetettjét a venezuelai Orluis Aular nyerte, ám korántsem megszokott módon: a mezőnybefutót hozó utolsó szakasz hajrájában hatalmasat esett, ám mivel az utolsó három kilométeren belül bukott, megtartotta az első helyet, miután végül átért a célvonalon. Fetter Erik ismét a főmezőnnyel ért célba, s a hét közben remekül teljesített két etapnak köszönhetően összetettben a kilencedik helyen végzett.

Kevés figyelem jutott az utóbbi időben Fetter Erikre, hiszen egyrészt a számára legnagyobb versenyt, vagyis a Giro d'Italiát betegség miatt fel kellett adnia, másrészt pedig igen hosszúra nyúlt a visszatérési folyamat. Itthon persze Valter Attilán volt a fókusz a Vuelta a Espana alatt, no meg úgy általában a Jumbo-Vismában töltött első szezonja okán. Most viszont Fetterre szegeződött a sportág magyar követőinek szeme, mivel a hat szakaszból álló horvát körversenyen vett részt, sőt az idény utolsó nívós egynaposán, az Il Lombardián is rajthoz áll majd a hétvégén.

Csütörtökön és pénteken, vagyis a harmadik és a negyedik szakaszon pedig jelezte: visszatalált régi önmagához. Előbbin ugyanis hatodik, majd egy nappal később hetedik lett. Időt csak ezen a két etapon kapott a győztestől, a fennmaradó négy versenynapon mindig az élboly tagjaként ért célba. Ez pedig így elég volt a legjobb tízhez, egészen pontosan a kilencedik pozícióhoz, ráadásul csupán 17 másodperccel elmaradva a győztes Orluis Aulartól (Caja Rural). A 23 éves bringás így csapata, az Eolo-Kometa versenyzői közül a legelőkelőbb helyen zárt, őt a még nála is fiatalabb Fernando Tercero követte a 22. helyen házon belülről.

Fetternek bár az említett okok miatt nem úgy alakult 2023, ahogyan azt minden bizonnyal megálmodta, minden kétséget kizáróan mutatott olyan jeleket, amelyek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a közeljövőben lehet még tagja komolyabb alakulatnak. Adott esetben egy world teamnek is, ehhez 23 évesen még egyáltalán nincs elkésve.

Ami a horvát kör összetettjét illeti, merőben szokatlanul alakult ki az utolsó etap végén a végeredmény: az éllovas és piros trikóban tekerő Aular ugyanis a mezőnybefutó során úgy 150-200 méterrel a cél előtt hatalmasat esett, s végül vérző állal, összetört kerékpárral haladt át a célvonalon percekkel azt követően, hogy az új-zélandi Campbell Stewart lehajrázta az összetettben második helyen álló Alexander Kristoffot, aki egy szakaszgyőzelemmel Aulart megelőzve megnyerte volna a viadalt. Aular viszont megőrizte a piros trikót, miután az utolsó három kilométeren belül bukott, így a szabályok értelmében azt az időt kapta meg, amelyet az a csoport ért el, amelynek tagja volt a bukásakor, vagyis a győztessel azonos idővel regisztrálták a célban.

HORVÁT KÖRVERSENY
6. szakasz (Samobor–Zágráb, 157.5 km):
1. Cambell Stuart (új-zélandi, Jayco AlUla) 3:17:49 óra, 2. Kristoff (norvég, Uno-X) azonos idővel, 3. Glivar (szlovén, Adria Mobil) a. i., ...24. Fetter Erik (Eolo-Kometa) a. i.
Az összetett végeredménye: 1. Orluis Aular (venezuelai, Caja Rural-Seguros) 22:59:38, 2. Kristoff 3 másodperc hátrány, 3. Hayter (brit, Ineos Grenadiers) 7 mp h., ...9. Fetter 17 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik