Tour: nem udvariaskodott Philipsen, meglett a szakaszgyőzelem az Alpecinnek

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 18:40
null
Philipsen nyerte a hétfői Tour-szakaszt (Fotó: Getty Images)
A világ legjobb sprinterei fenhették a fogukat a harmadik szakaszra, a Philipsen–Van der Poel kettőst nem lehetett megverni, Van Aert pedig ismét bosszús volt a befutó kimenetele miatt. 


Az első klasszikus sprintnapot rendezték hétfőn a Tour de France-on. Az utolsó spanyolországi etap Amorebieta-Etxanóban rajtolt, s a spanyol-francia határt átszelve a verseny otthonában – azon belül is Bayonne-ban – ért véget. A szakasz első fele tartalmazott kisebb emelkedőket, a végén viszont a többnyire sík úton össze tudott állni a főmezőny.

Volt próbálkozás, a pöttyös trikós Powless Neilson (EF Education) és Laurent Pichon (Arkéa Samsic) szökött, de az amerikai már 75 kilométerrel a vége előtt visszavett a tempóból, miután bezsebelte a hegyi részhajráért járó két pontot. Nem sokkal később Pichont is utolérte a peloton, amely egységben haladt az utolsó 35 kilométeren.

Nagyjából két kilométerrel a vége előtt még egy visszafordító kanyar nehezítette a versenyzők dolgát, de bukás nélkül abszolválták a hajtűt. Az Alpecin helyezkedett a legjobban az utolsó kilométeren belül – Mathieu Van der Poel vezette fel a sprintet alpecines csapattársának, Jasper Philipsennek, akit a jumbós Wout Van Aert támadott. Utóbbi már Philipsen mellett volt, amikor az Alpecin bringása az út jobb széle felé közelített, ahol alig hagyott helyet Van Aertnak.

Az, hogy szabályos volt-e, kérdőjeles, talán a sportszerűség határán egy kicsit túl, a szabályosságén pedig egy hajszállal innen volt, mindenesetre Van Aert az utolsó métereken „elvette a gázt”, minden bizonnyal gondolva az előttünk álló 18 szakaszra és csapattársára, az összetettért menő Jonas Vingegaard-ra, akinek még rengeteg segítséget kell nyújtania. A zsűri mindenesetre hosszú percekig nézegette az esetet, vagyis a Touron is feltűnt a futballból is ismert VAR-rendszer. A bírók végül nem változtattak, azaz nem zárták ki Philipsent, aki így harmadik Tour-szakaszsikerét aratta.

A 35. Tour de France-szakaszgyőzelmére és ezzel együtt az abszolút rekordra vadászó Mark Cavendish-nek (Astana) nem volt reális esélye a csúcsdöntésre, hatodikként haladt át a célvonalon.

110. TOUR DE FRANCE
3. szakasz (Amorebieta-Etxano–Bayonne, 193.5 km):
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 4:43:15 óra
2. Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) azonos idővel
3. Ewan (ausztrál, Lotto Dstny) a. i., ...66. A. Yates (brit, UAE Emirates) a. i.

Az összetett állása:
1. (sárga trikóban) A. Yates 13:52:33
2. Pogacar (szlovén, UAE Emirates) 6 mp h.
3. S. Yates (brit, Jayco AlUla) 6 mp h.

A gyorsasági pontverseny állása:

1. (zöld trikóban) Victor Lafay (francia, Cofidis) 80 pont
2. Philipsen 80 pont
3. Van Aert (belga, Jumbo-Visma) 52 pont

A hegyi pontverseny állása:

1. (pöttyös trikóban) Neilson Powless (amerikai, EF Education-EasyPost) 18 pont
2. Pogacar 7 pont
3. Vingegaard (dán, Jumbo-Visma)

A 25 éven aluliak versenyének állása:

1. (fehér trikóban) Pogacar 13:52:39
2. C. Rodríguez (spanyol, Ineos Grenadiers) 16 mp h.
3. Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 16 mp h.

A csapatverseny állása:
1. Jumbo-Visma 41:38:45
2. Bahrain-Victorious 42 mp h.
3. Ineos Grenadiers 42 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik