Kerékpár: felfüggesztett börtönbüntetés a háromszoros világbajnoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 11:29
null
Sagannak nem porzott a veséje... (Fotó: AFP)
A Cycling Weekly kerékpáros szakportál arról számolt be, hogy a monacói bíróság három hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Peter Sagant, háromszoros világbajnok országúti kerékpárost, ugyanennyi időre bevonták a jogosítványát, miután ittas állapotban robogózott Monaco belvárosában.

Sagant még május 12-én délelőtt 11.35-kor állította meg egy rendőr Monacóban, Monte-Carlo belvárosában, miután „figyelemfelkeltő módon, sőt, járművét veszélyesen használva vett részt robogójával a közlekedésben” – hangzott el a bírósági tárgyaláson az eset ismertetésekor.

Az intézkedő járőr félreállította a robogóst, intézkedésbe kezdett, s hamar gyanítani kezdte, hogy a járművet vezető személy ittas lehet, ezért megfújatott vele egy szondát, amely kimutatta, az illető valóban alkoholt fogyasztott.

A monacói lap szerint Sagant ezt követően a helyi rendőrségre vitték, ahol a második teszt is kimutatta az ittasságot, a véralkoholszintje 1.46 ezrelék volt, ami túllépi a megengedett határértéket.

Sagan ügyvédje a tárgyaláson elmondta, hogy védence az előző estét egy szórakozóhelyen töltötte, ráadásul az Egyesült Államokból érkezett nem sokkal korábban vissza, ezért az alváshiányra és az időeltolódásra hivatkozva nem tudatosult Saganban, hogy az este elfogyasztott alkohol másnapra még nem szívódott fel szervezetében.

A bíróság úgy döntött, hogy három hónapra bevonja Sagan jogosítványát és ugyanennyi időre szóló felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtja a 2015-ben, 2016-ban, és 2017-ben is világbajnoki címet szerző bringást – zsinórban háromszor soha senki nem tudott országúti kerékpáros világbajnokságon mezőnyversenyt nyerni.

„Nagyon sajnálom az egészet. Pillanatnyi gyengeségemben hibáztam. Elnézést kérek a családomtól, a barátaimtól, a csapattól, a szponzortól és mindenkitől, aki támogat. Kötelességemnek érzem, hogy tanuljak ebből a helyzetből, és jobb emberré váljak” – mondta Sagan, aki egyébként élete utolsó Tour de France-ára készül, ahol rekordot jelentő hét alkalommal nyerte meg a legjobb sprinterek különversenyét.

A 33 éves Sagan az év elején bejelentette, hogy az idény végén visszavonul, s már azt is tudni, hogy csak az országúti szakágtól köszön el, a továbbiakban visszatér a terepkerékpár világába, s azon lesz, hogy kiharcolja a jövő évi olimpián való részvételt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik