Tour de Hongrie: A mai lesz a királyetap – Dina Márton

Vágólapra másolva!
2023.05.12. 12:53
null
Dina Márton szerint a mai nap lesz a magyar körverseny legnehezebbje (Fotó: Nagy Lajos/Veszprém Megyei Napló)
Dina Márton szerint a péntek lesz a királyetap a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyen.

A harmadik szakasz rajtjának – borús időben – Kaposvár adott otthont, csakúgy, mint tavaly a Giro d'Italia harmadik etapjának, és sokan voltak kíváncsiak a kerékpárosokra, a mezőnyben a névadó szponzora révén kaposvári kötődésű Eolo-Kometa csapatával.

A pécsi hegyi befutóig tartó 180 kilométeres táv alatt 2511 méternyi szintkülönbség megmászása vár a mezőnyre, így a hegyimenőknek kedvez az etap. Az ATT Investments magyar bringása, Dina Márton az MTI-nek elmondta: az elmúlt két nap stresszes, de könnyű volt, a lábai pedig jó állapotban vannak. Szombaton bejárta a pécsi emelkedőt, amely nehéz, trükkös és nagyon meredek.

„Valószínűleg esni fog, vizes aszfalton pedig még trükkösebb lesz az egész” – vélekedett, hozzáfűzve: talán nem fognak az első mászástól nagy tempót diktálni az esélyesek csapatai, így a végétől vár tűzijátékot, ő maga viszont annak örülne, ha már az első körben is gyorsan mennének.

„Úgy gondolom, hogy ez lesz a királyszakasz” – szögezte le. Úgy kalkulál, hogy a DSM, az UAE és az Ineos Grenadiers fogja kontrollálni a versenyt.

„Ez lesz az összetettről döntő egyik szakasz a holnapival együtt. Sérülés után tértem vissza, még nem százszázalékosak a lábaim, nap végén látni fogjuk, mire leszek képes” – fogalmazott az öt legnagyobb egynapos viadal közül kettőt is megnyerő, olimpiai ezüstérmes dán Jakob Fuglsang.

A Tour de Hongrie minden szakaszát teljes hosszában közvetíti az M4 Sport.

Legfrissebb hírek

Valter Attila: Három év után elbúcsúzom a magyar bajnoki meztől

Kerékpár
2025.07.03. 09:22

Országúti kerékpár: Dina Márton az új országos bajnok

Kerékpár
2025.06.29. 18:35

Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

Kerékpár
2025.06.28. 08:51

Ember és gép harca a magyar országúttal és az elemekkel

Népsport
2025.06.27. 10:23

Dina Márton megszökött, majd 12. lett a szlovén kör utolsó szakaszán

Kerékpár
2025.06.08. 21:00

Ukrán szakaszgyőzelem és norvég éllovas a szlovén körversenyen

Kerékpár
2025.06.07. 16:16

Groenewegen nyerte meg a szlovén kör pénteki sprintjét

Kerékpár
2025.06.06. 17:51

Büntetés után Fabio Christen nyert a szlovén kör 2. szakaszán

Kerékpár
2025.06.05. 23:15
Ezek is érdekelhetik