Tour de Hongrie: módosul a budapesti szakasz útvonala

Vágólapra másolva!
2023.04.19. 17:07
null
Az idei Tour de Hongrie május 10-én fog elrajtolni (Fotó: Máté János/Kelet-Magyarország)
Módosul a budapesti záró szakasz útvonala a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyen.

A fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten május 14-én 150 kilométert tekernek a bringások, a korábban bemutatott útvonal módosítására a viadal honlapján közzétett szerdai bejelentés szerint biztonsági és rendezvénytechnikai okok miatt került sor. A rajt- és célterület a Műegyetem elől az Árpád fejedelem útra, a Császár-Komjádi Uszoda elé került át, amely része a 9,5 kilométer hosszú körpályának, így kedvezőbb a szurkolók számára, akik három részhajrát is láthatnak itt a negyedik, a nyolcadik és a 12. körben.

A rajt után a Császár-Komjádi Uszoda elől északnak induló mezőny egy hajtűkanyarral fordul délnek, ismét áthalad a célterületen, majd az Elvis Presley térnél kanyarodik fel a Margit hídra. A pesti oldalon a Jászai Mari térnél jutnak le a kerékpárosok az alsó rakpartra és a Parlament előtt tekernek el a Lánchídig. A Széchenyi teret nagy ívben kerülik, így jutnak fel a felújított Lánchídra és azon vissza Budára. A Clark Ádám térről a Várkert Bazár felé, majd a Vár megkerülése után az Attila útra fordulnak, enyhe emelkedővel érnek el az Alagútig, amelyen leereszkednek a Clark Ádám térre. Innen fordulnak a Fő utcára, amely lényegében a célegyenes lesz. A verseny teljes távját 16 kör alatt teljesítik a versenyzők.

Mivel az útvonalban nincs komoly emelkedő, így egyértelműen a sprintereknek kedvez a szakasz: a tiszta és biztonságos verseny érdekében kialakított utolsó kilométereken az Alagúttól a Császár-Komjádi Uszodáig szinte alig van kanyar az úton, az utolsó 400 méter pedig nyílegyenes.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg. A közmédia teljes hosszában élőben közvetít minden szakaszt.

A módosított útvonal (Fotó: Tour de Hongrie) – A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE
A módosított útvonal (Fotó: Tour de Hongrie) – A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE
Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
8 órája

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32

A Szent Gellért térről indul, és az Esztergomi Bazilika előtt zárul a 2025-ös Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.02.04. 20:07

A Bahrain Victorious is indul a százesztendős Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.01.20. 18:56

Az olimpiai mezőnyversenyt másolná a Tour utolsó szakasza – sajtóhír

Kerékpár
2025.01.16. 14:43

Tour de Hongrie: Dylan Groenewegent ismét nevezte a csapata

Kerékpár
2025.01.13. 17:31

Tour de Hongrie: visszatér Dina Márton új csapata

Kerékpár
2024.12.16. 20:26

Tour de Hongrie: Hangsúlyosan dunántúli helyszínekre visszük jövőre a versenyt – Eisenkrammer

Kerékpár
2024.10.21. 12:44
Ezek is érdekelhetik