Kerékpár: öt év alatt harminc helyet lépett előre a magyar országúti szakág

Vágólapra másolva!
2023.04.13. 19:01
null
Valter Attila a Tirreno–Adriaticón (Fotó: Getty Images)
Öt év alatt több mint 30 világranglistahelyet lépett előre a magyar férfi országúti kerékpározás.

 

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki közleménye rámutatott: míg 2017-ben a 63. helyen jegyezték, az elmúlt évet a 29. helyen zárta a sportág, a legfrissebb rangsorban pedig a 31. A 124 jegyzett nemzet közül megelőzi például Horvátországot, Szlovákiát, Szerbiát, és Romániát is – amint a kommüniké kiemelte – Valter Attila (Jumbo-Visma), Fetter Erik (EOLO-Kometa), Peák Barnabás (Human Powered Health), Karl Ádám (Epronex-Hungary), Dina Mátron (ATT Investments), Drijver Bertold (Epronex-Hungary), Szijártó Zétény (UC Monaco) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) pontjaival.

„Ez az előrelépés azt mutatja, hogy a teljes kerékpársport és annak minden szereplője elkötelezett a saját teljesítményét illetően. Dér Zsolt szövetségi kapitány kiváló munkát végez nemcsak a felnőtt-, hanem az utánpótlás-válogatottnál is, legyen szó edzés- vagy versenyprogramról, Vízer Barnabás sportigazgató pedig remekül működtet egy tizenkét szakágból álló, összetett rendszert – értékelt Princzinger Péter, az MKSZ elnöke. – Még jócskán előttünk, de már látótávolságon belül vannak a nagy kerékpáros nemzetek, az pedig külön büszkeség, hogy az Epronex-Hungary magyar kontinentális csapat két versenyzője is hozzátett a ranglistapontokhoz.”

Fetter Erik, az EOLO-Kometa tavaly Giro d'Italián is szerepelt sportolója kiemelte: nagyjából négy-öt éve váltott hegyikerékpárról az országúti szakágra egy nagyobb generáció, amely a szövetség segítségével lehetőséget kapott a nemzetközi mezőnyben megmérettetni magát.

„Azt hiszem, ez volt az alapja az egésznek és azóta tényleg többen is profi csapatban kerékpározunk. Onnantól kezdve szépen lassan lépdeltünk egyre előrébb, és ezt a világranglistán elfoglalt helyünk is bizonyítja. Innen egyre nehezebb lesz, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy még feljebb kerüljünk” – hangsúlyozta.

Karl Ádám úgy vélekedett, hogy összetett folyamat eredményeképp lépett szintet a magyar kerékpársport, egyúttal nagyobb figyelmet is kap, mint valaha.

„Egyre több magyar versenyző kapja meg a lehetőséget, hogy külföldi csapatokban bizonyítson és szerezzen tapasztalatot, mindezek mellett itthon is egyre erősebb és jobb csapatok jöttek létre, amelyek ugródeszkaként szolgáltak több versenyző részére. Az Epronex-Hungarynek köszönhetően több magyar versenyző is nemzetközi megmérettetéseken vehet részt, ahol úgyszintén világranglista pontokat tudtunk gyűjteni. A hazai versenyek, mint a Tour de Hongrie és a Gemenc Nagydíj is szintet lépett” – fejtette ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik