Egyre magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 00:18

A Valter Attilával készült interjúból kiderül, legjobb országúti kerékpárosunk nem lesz ott az idei Giro d'Italián, pedig 2021-ben az akkor még a Groupama-FDJ versenyzője a budapesti „nagy rajt” előtti évben három napig viselhette az összetett versenyben élen állónak járó rózsaszín trikót (végül a 14. helyen zárta a Girót). A legrangosabb magyar körversenyen, a Tour de Hongrie-n sem láthatjuk idén, a magyar válogatottal sem megy. A miértre azonban logikus választ kapunk.

Kerekesünk azóta hároméves szerződést kötött a világ legjobbjának számító Jumbo-Visma csapatával, s részt vett élete első magaslati edzőtáborában, csütörtökön rajthoz áll a négynapos Gran Caminón. A kontraktus létrejötte előtt a holland team vezetősége Valter Attilának felvázolta a lehetőségeket, sportolónkat az fogta meg, hogy őt akarták. Fokozatosan felépítik, ugyanakkor hagynak neki önállóságot, azaz nem csupán vízhordónak szánják, egyes versenyeken szabadon mehet, mi több, főszereplő is lehet. A magyar kerékpáros 2023-as programjában dominálnak azok a futamok, amelyeken megfelelő szabadságot kap, ami Valter szerint azért is figyelemre méltó, mert a társai nem élveznek ennyi bizalmat. Az idei naptárban az Ardenneki klasszikusok, a Liege–Bastogne–Liege, a Strade Bianche és a Milánó–Sanremo jelenthetik azokat a versenyeket, amelyeken ha „megmutatja” magát, kiérdemelheti, hogy 2024-ben több alkalommal legyen főszereplő. Csupán jelzésnek szánom: Attila tavaly a Strade Bianche-versenyen negyedik lett!

A 24 éves Valter úgy érzi, szintet lépett, s nem csupán azért, mert a magaslati edzőtáborban a 2022-ben Tour de France-győztes, nála két esztendővel idősebb dán Jonas Vingegaard-ral lakott egy szobában, hogy szokják egymást, mivel a magyar kerékpáros idén a nagymenő segítője is lesz.
Felvetődik a kérdés: mi viheti előre a „Csömöri-havasok” korábbi királyát, aki a jobb edzésfeltételek miatt Andorrába költözött? Pénz, paripa, fegyver adva van – mi kell még? Egy átlagos magyar talán azt mondaná, semmi, majd ebből kihozzuk a legjobbat. Ám a hollandok és már Valter szerint is van egy szint, amelyet csak szenvedéllyel lehet elérni. Mondjuk úgy, a pénz egy ideig felvisz, de a legmagasabb nívóhoz már nélkülözhetetlenek a belső (akarati, emberi) tulajdonságok.

A holland csapatot fogjuk fel talán egy magas színvonalú startup cégként, amelyben Valter Attila ma startot vesz, és gyerünk, up, egyre magasabbra!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
6 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik