Kerékpár: az évad végén visszavonul Tom Dumoulin

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 16:11
null
Visszavonul a korábbi Giro-győztes (Fotó: Getty Images)
Visszavonul Tom Dumoulin holland kerékpáros, a Giro d'Italia 2017-es bajnoka, világbajnok, olimpiai ezüstérmes.
A 31 éves bringás pénteken közleményben jelentette be döntését.

Dumoulin legnagyobb sikerét 2017-ben aratta, amikor megnyerte a Girót, a következő kiírásban második lett, akárcsak a 2018-as Tour de France-on. A Vuelta a Espanán a 2015-ös hatodik helyezése a legjobb. Mindhárom háromhetes körversenyen nyert szakaszt, a Touron hármat, a Girón négyet, a Vueltán kettőt.

Egyéni időfutamban négyszeres holland bajnok, és világbajnokságról mindhárom színű érme van: 2017-ben első, 2018-ban második, 2014-ben pedig harmadik volt. Csapatidőfutamban 2017-ben ugyancsak arany-, 2018-ban ezüstérmes. Olimpián kedvenc számában két második hely jutott neki: 2016-ban Rióban és 2021-ben Tokióban.

Az idei Giro első három, Magyarországon teljesített szakasza után még a harmadik helyen állt összetettben, aztán a 14. etapon feladta a viadalt.
Legfrissebb hírek

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

Kerékpár
2025.05.15. 18:22

Peák Barnabás tizedik a Belgrád–Banja Luka harmadik szakaszán

Kerékpár
2025.04.25. 18:24

Feldhoffer Bálint második lett egy törökországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.04.06. 14:54

Fetter Erik jól érzi magát új csapatában

Kerékpár
2025.04.01. 10:47

Van der Poel elrontotta Pogacar diadalmenetét, Valter a 35. a Milánó–Sanremón

Kerékpár
2025.03.22. 18:03

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54
Ezek is érdekelhetik